Vödrökkel merték ki a vizet a sírboltból – Ki hibázott?

Kálmán Mária 84 éves, tavaly szeptemberben temette el szeretett férjét, akinek elvesztését a mai napig nem tudta feldolgozni. Bánatát csak fokozza, hogy párjának a búcsúztatása nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Négy hónapja már, hogy nincs egy nyugodt pillanata sem. Sárvár egyik csendes utcájának egyik takaros házából jön elénk a megtört, most is talpig feketébe öltözött idős asszony. Kedvesen a házba invitál, majd belekezd szomorú történetébe.

Férjével, Kálmán Árpáddal 1956-ban Kanadába emigráltak, de már 24 éve, hogy hazaköltöztek. Tíz évvel ezelőtt egymillió forintért férje – a városi temetőben található – családi sírhelye fölé kriptát építtettek egy vállalkozóval. Mária néni azt meséli, már akkor azt kérte, hadd nézze meg az elkészült sírboltot, de azt a választ kapta, már lecsukták, nem tudja megnézni, viszont megnyugtatták, hogy ne aggódjon, minden rendben van. Szerencsére hosszú ideig nem volt okuk háborgatni a kriptát, ahol férje szüleinek hamvai nyugodtak.

Teltek az évek, mígnem tavaly szeptember 1-jén a 84 éves Kálmán Árpád elhunyt. Halála nem volt váratlan, már tavaly márciusban jelentkeztek nála az agysorvadás tünetei, a veszteség mégis hatalmas volt. Árpádot rengetegen ismerték, és mint megtudtuk, szerették is, így szeptember 6-án utolsó útjára is rengetegen kísérték el, többen Kanadából érkeztek. A család újra felkereste hát a kőfaragó vállalkozót, aki szolgálataiért ezúttal 80 ezer forintot kért.

A család Árpád halála után szerette volna látni a tíz évvel ezelőtt lezárt kriptát, kérték a vállalkozót, nyissa fel, ő ígéretet is tett erre, ám ez valamiért elmaradt. Aztán a temetés napján délelőtt mégiscsak megcsörrent a telefon, így a család ellátogathatott a sírhoz. Akkor látták, hogy a korábbi megállapodás ellenére nincsenek lemeszelve a kripta falai, a vállalkozó emberei pedig éppen vödrökkel merik ki a vizet a sírboltból.

Érthető módon megdöbbentek, szerették volna, ha a koporsót legalább egy állványra teszik, erre – emlékezik vissza Mária néni – az ott dolgozó munkások azt javasolták, hogy terítsen fenyőágakat a sír aljára, az oldalfalat pedig vonja be fehér lepedővel. A család értesítette a vállalkozót a körülményekről, aki elmondásuk szerint is próbálta orvosolni a problémát, a kripta falát gyorsan bepucolták, és a vizet is igyekeztek kimerni. A család végül aznap délután tisztességgel eltemette szerettüket, de nyugalmuk azóta sincsen. Érthető módon Mária nénit viselték meg a legjobban a történtek, bár a temetés óta négy hónap eltelt, azóta – mint meséli – aludni sem tud, és most kártérítést szeretne kapni.

Megkerestük az ügyben érintett vállalkozót is, mint mondja, megérti a család és Mária néni fájdalmát, de ő nem hibázott. Amikor a család kifogásolta, hogy nincsen bevakolva a kripta fala, azt azonnal javították, és nem a temetés napján, ahogyan a család állítja, hanem még napokkal előtte. Mint kiderült, annak idején a kripta alsó részét alvállalkozóval csináltatta, így számára is meglepetés volt a sírbolt falának állapota. A 80 ezer forintot a kripta tetejének a levételéért, majd újbóli felrakásáért, a helyszíni vésésért és aranyozásért, valamint a temetésen való részvételért kellett fizetni. A tíz évvel ezelőtt elvégzett munkához ennek semmi köze, hangsúlyozza, majd hozzáteszi, nem érzi úgy, hogy bárkit is becsapott volna, a felmerülő kifogásokat javította, így a kártérítést sem tartja indokoltnak.

Az ügyben megkérdeztünk egy másik – neve elhallgatását kérő – szakembert is, aki szerint az, hogy egy kripta fala milyen, a mindenkori megállapodás kérdése. Van, akinek téglával van csak kirakva, más bevakoltatja, de akad olyan is, aki befesteti vagy becsempézteti. Az pedig, hogy víz áll a sírbolt alján, szintén előfordulhat, főleg egy tízéves kripta esetében, hiszen akár felülről is beszivároghat a víz. Az viszont szinte biztos, hogy nem talajvízről van szó, hiszen a temetőket már alapvetően úgy alakítják ki, hogy ez ne fordulhasson elő.