2019.04.17. 07:00
Öregdiákok találkoztak a maiakkal és az egykori tanárokkal Csepregen
Öregdiák-tanár találkozót rendeztek az SZMSZC Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban.
Megkoszorúzták a kopjafát a kollégium udvarán Fotó: VN
A találkozókat egy öregdiák, Őri Csaba szervezi húsz éve, mióta csak végzett. A program rendszerint az, hogy a régiek meccseket játszanak a maiakkal és az egykori tanárokkal, főleg fociznak, utána pedig pogácsázás, üdítőzés közben beszélik át az eltelt esztendő eseményeit.
Idén különleges esemény volt, hogy a tanárok langallót sütöttek a diákoknak az udvaron, a fenntartótól kapott, új kemencében. A találkozó része volt, hogy megkoszorúzták az iskola fennállásának 50. évfordulóján állított kopjafát – amit Taródi Lajos neves fafaragó alkotott –, és az elhunyt tanárok nevei vannak rajta. Megemlékeztek az utóbbi években tragikus hirtelenséggel meghalt diáktársaikról is.
Az idei rendezvényre ötven-hatvan öregdiák jött el – többen már a 2-10 éves gyermekeikkel –, és szokás szerint labdát ajándékoztak a fiataloknak. Az iskola egykori pedagógusától, Horváth József nyugalmazott mérnök tanártól (aki maga is öregdiák, 1972-ben végzett) megtudtuk: azért ez a rendes évi ajándék, mert a kollégiumban mindig hiányzik, vagy legalábbis sosem elég a labda – és a gyerekek szeretnek játszani –, ezért idén kettőt is hoztak. Mindkettőre ráírták a neveiket. A mai diákok pedig ezeket a dedikált labdákat nagy becsben tartják.