az összetartozást élték meg

2019.06.11. 11:30

Büszke örömünnep Kerkáskápolnán

Pünkösd előtti szombaton ötödik alkalommal tartották meg Kerkáskápolnán a nemzeti összetartozás őrségi napját.

Tersztyánszky Krisztina

Tiszteletre méltó, ahogy ez az apró, mindössze hetven lelket számláló település szívügyének érzi, és az egész Őrséget képviselve minden évben vállalja, hogy méltón megemlékezik a nemzeti összetartozás napjáról.

A faluban az éves kulturális keretet, a szponzori támogatásokat és a helyi erőket, valamint a szomszédos őrségi településektől kapott segítséget is mind erre a napra összpontosítják, és ide várják a környező falvakban élőket is. Az ünneplés hátterében az áll, hogy az Országgyűlés kilenc évvel ezelőtt, a trianoni békediktátum 90. évfordulóján törvénybe foglalta, hogy ezentúl ezt a szomorú dátumot a nemzeti összetartozás szimbólumává szelídíti.

– Minket itt az Őrségben különösen közelről érintett Trianon, amit kilencven évig gyásznapként éltünk meg – mondta Keserű József polgármester. – Most már itt az ideje, hogy felemeljük a fejünket és büszkék legyünk arra, hogy magyarok vagyunk. Példát is szeretnénk mutatni ezen a napon, hogy a tragédiát túléltük, és igenis meg tudjuk őrizni nyelvünket, kultúránkat.

A környék gyerekcsoportjai műsorral készültek Fotó: Horváth Balázs

Az évfordulóhoz legközelebb eső hétvégére ezúttal is olyan fellépőket hívtak, akiknek produkciója alkalmas arra, hogy az egybegyűltekben erősítse a nemzeti összetartozás érzését. Magyar népdalok és néptáncok töltötték be a színpadot, az előadók a hazai és a határainkon túli magyarságot képviselték.

Fontos szempont, hogy a nemzeti érzést már a legkisebbekben felébresszék, ezért műsorral készültek a kistérségi alapfokú művészeti iskola növendékei, a pártosfalvi iskola néptáncosai, a bajánsenyei óvodások. Itt volt a Szent Mihály Szekere Vándorszínház, akik műsorukban olyan költők, írók és zeneszerzők műveit szólaltatták meg, akik kortársként élték át Trianon tragédiáját.

Talán a leglátványosabb prog­ram a Csákberényi csikósok csikós és puszta ötös bemutatója volt. Kerkáskápolnán erős gyökerei vannak a lovas­ életnek, egy ilyen produkció pedig a világ bármely pontján megmelengeti a magyarul érző szívet.

A nap szónoka Marton Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke volt. Miután végigvette a trianoni tragédiához vezető történelmi előzményeket, így fogalmazott:

– Ma is bátor kiállásra van szükség. A magyar nemzet feldarabolása ellenében az összetartozásra. Sérelmek ellenében a megbékélésre. Viszálykodás ellenében párbeszédre. Értékvesztés ellenében mértékadó értékőrzésre… A nemzeti összetartozás nem a törvényből fakad. Nem a törvényből, hanem mindazoknak a lelkéből, akik dédapáik, nagyapáik, családjuk, szűkebb és tágabb közösségük példájából erőt merítve úgy gondolták, hogy „áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!