BLOOMSDAY

2019.06.16. 19:41

Fényfestés a Fényhozónak a Fő téri Blum-ház falán: ott, ahol Joyce kilép

Huszonöt éve lépett be Szombathely azon városok körébe, ahol megünneplik a Bloomsday-t. Ha már James Joyce megtette nekünk azt a szívességet, hogy beemelte a várost a világirodalomba. Szombaton ennek örömére festették be fénnyel a Fő téri Blum-ház falát: ott, ahol Joyce kilép.

Ölbei Lívia

Kezdetben inkább az avantgárd vívta itt utóvédharcait a Bloomsday okán és ürügyén, miközben a Bloom Mappa évről évre megtelt a világ minden tájáról érkező küldeményekkel (az 1999-ben megjelent 16. szám például a Szabálysértés címet viseli, benne mások mellett Pinczehelyi Sándor, St. Auby Tamás, Bujdosó Alpár, Galántai György, a felelős szerkesztő Székely Ákos vagy Tandori Dezső alkotása). Folyamatosan hallatszottak azok a szirénhangok is, amelyek – persze dublini mintára – népünnepéllyé szélesítették volna Virág Lipót napját. És ha már szirénhangok: James Joyce az Odüsszeia parafrázisát írta meg abban a hatalmasra duzzasztott egy napban – 1904. június 16-áról van szó -, ami az Ulysses, ez a 20. századi nagyon nagy regény, amely annyi fejtörést okoz irodalomtudósnak és olvasónak. (Magyar fordítás már kettő is van: a híres Szentkuthy után Kappanyos András többedmagával, teammunkában ültette át magyarra ezt a nyelvileg elképesztő szövegfolyamot. Nyelv, mert irodalom.)

Fotó: Horváth Balázs

A bolyongó, végül hazatérő Odüsszeusz, avagy az európai személyiség őstípusa, a Fényhozó mintájára bolyonganak Dublinban az Ulysses hősei – ezt a bolyongást játssza újra a Bloomsday – 25 éve már Szombathelyen is. Szombaton este népünnepély-hangulat kerekedik a Fő téren (képzeljük azt, hogy Virág Lipót kedvéért), amikor (fél tízkor) megkezdődik a Blum-ház falának befestése fénnyel: ott, ahol a bronzba öntött szerző, James Joyce éppen kilép. A fotókon visszakereshető: mintha elvegyülne épp a szombathelyiek között. Fényfestés a Fényhozónak, miközben a Fő tér végén a Food Track Show ontja csábítóbbnál csábítóbb illatait.

Lehet, hogy valamelyik mozgóárus gorgonzolasajtos szendvicset is árult szombaton este: úgy, ahogy Leopold Bloom szereti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!