Fidesz: Ide vezetett Nemény András és Molnár Miklós közös hatalomvágya

2019.06.12. 16:35

Mi lesz az orvosi ügyelettel? – Felmondta az Országos Mentőszolgálat a várossal kötött szerződést (Frissítve)

Felmondta az Országos Mentőszolgálat azt a szerződést, amit az önkormányzattal kötött az orvosi ügyelet ellátására. Ha a közgyűlés megszavazza a hiányzó összeget, visszaállhat az eredeti rend, ellenkező esetben a városnak három hónapja van megszervezni a betegellátást.

VN

Szerdán rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze dr. Puskás Tivadar polgármester. Elmondta: az Országos Mentőszolgálat levélben értesítette, hogy bontják az orvosi ügyeletre vonatkozó szerződésüket, és a most induló három hónapos felmondási idő után már nem látják el a betegeket, forráshiányra hivatkozva. A jelenlegi rendszer 2002 decemberétől üzemel. Ennek lényege, hogy a mentők telephelyén, az ő járműparkjukkal, szakembereikkel és irányító rendszerükkel, vállalkozóként dolgozó orvosok közreműködésével látják el a betegeket munkaidőn kívül, hétköznaponként délután négy és reggel nyolc között, a hétvégi napokon pedig huszonnégy órában.

Az idén februárban viszont levélben tájékoztatták a polgármestert, hogy a múlt évben drágult a finanszírozás, 16 millió forintos hiány keletkezett emiatt a mentőknél. Pedig ilyen szerződéses pluszszolgáltatásokat csak akkor végezhetnek, ha azt legalább nullszaldóra kihozzák. Nem fordíthatnak erre pénzt a költségvetésükből.

Az idén ezért az eddiginél 32 millió forinttal – tanulva az előző évi alulkalkulálásból – kérnek többet a szerződésben foglalt feladatok ellátásért a várostól. Ez az összeg nem került be az idei költségvetésbe, továbbra is a tavalyi árakkal számoltak – mondta dr. Puskás Tivadar. Hozzátette: ő figyelmeztette a közgyűlést a beadvány tárgyalásakor is, hogy ez finanszírozási problémákhoz vezethet, hiszen már év elején lehetett tudni, hogy nagyobb összeggel kellene számolni.

Kedden a mentőszolgálat felmondta a szerződést. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ellátatlanul maradnak a betegek. Nincs ugyanis még végleges döntés. A polgármester beszélt a mentőszolgálat főigazgatójával, aki ígéretet tett arra: ha a három hónapos türelmi idő lejárta előtt a közgyűlés megszavazza a plusz 32 millió forintot (összehasonlításként: útfelújításokra ötszázmillió forinttal számoltak idén), akkor visszaáll az eredeti rend. A hiányzó pénz egyébként benzinre, gyógyszerekre megy el kisebb részben, a legnagyobb hányadát bérekre költik.

Ha ez nem történik meg, akkor is vannak további lehetőségek. Például az önkormányzat is átveheti ezt a feladatot. Ebben az esetben viszont lehet, hogy még többet kell majd fizetnie a városnak, bár a pontos számításokat szakembereknek kell majd elvégezniük – mondta a polgármester. Az biztos, hogy ha ezt az utat választják, akkor a városnak meg kell vennie a szükséges eszközöket. Ráadásul a központi irányító rendszer, amivel a mentősök dolgoznak, rendkívül megbízható; a biztonság pedig a legfontosabb.

A Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója közleményben reagált az üggyel kapcsolatban, amit változtatás nélkül közlünk:

Az Országos Mentőszolgálat a lehető legmagasabb színvonalon látta el

az orvosi ügyeletet Szombathelyen. A Nemény András és Molnár Miklós

által megalkotott költségvetés azonban 32 millió forintot elvett a

területtől. A forrásmegvonás következtében a Mentőszolgálat nem

tehetett mást, mint hogy három hónapos határidővel felmondta az orvosi

ügyelet üzemeltetését – írja a Fidesz -KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója közleményében.

A közleményben kifejtik: Jelen állás szerint tehát szeptember 12-én megszűnik az orvosi ügyelet Szombathelyen. Alig két hónap telt el a szocialisták

propaganda-költségvetésének elfogadása óta, és máris komoly,

rendszerszintű probléma jelentkezett a város eddig megbízható

működésében. Ide vezetett Nemény András és Molnár Miklós közös

hatalomvágya. Ennek érdekében mindent, akár még a szombathelyiek

biztonságát, egészségét is képesek feláldozni. Nemény András egy húsvéti szórólapon még azt állította, hogy a korábbiakhoz képest semmire nem költenek kevesebbet. Hát most itt a kézzelfogható és emberi életeket veszélyeztető bizonyítéka annak, hogy nem mondott igazat. Elképzelhető, hogy a szocialisták polgármester-jelöltje úgy érzi, a politikai céljai

eléréséhez semmilyen ár nem túl drága. Ez azonban óriási tévedés. Ezt csak egy

felelőtlen, hatalomvágyó politikus gondolhatja így. Nincs az a cél,

nincs az a hatalmi érdek ugyanis, amely akár csak egyetlen

szombathelyi életet is veszélybe sodorhat.„

Mint azt írták: A szocialisták álcivil szervezetének, az Éljen Szombathelynek tagjai a tegnapi napon, a Gazdasági és Városstratégiai Bizottság ülésén még

csak tárgyalni sem voltak hajlandók az elvett pénzek visszaadásáról.

Vélhetően Nemény András és Molnár Miklós utasítására cselekedtek ismét

felelőtlenül. Puskás Tivadar polgármester azonban a június 18-i

közgyűlésen költségvetési módosítást nyújt be, amely nemcsak az orvosi

ügyelet működéséhez adná meg a hiányzó 32 millió forintot, hanem a

felsőoktatástól elvont forrásokat is rendelkezésre bocsátaná.Mert nekünk a szombathelyiek biztonsága és egészsége az első! – írja közleményében a Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója.

Nemény András, az Éljen Szombathely frakcióvezetője közleményben reagált Puskás Tivadar rendkívüli sajtótájékoztatójára.

Mint írta: A szombathelyi orvosi ügyelet számára 67 millió forintot biztosított a város költségvetéséből a többségben lévő ellenzék. Ez forintra megegyezik a tavalyi összeggel. Az feladatot megbízással ellátó OMSZ további 32 millió forintot kért. A város Egészségügyi Bizottsága javaslatára – melyet a Fideszes dr. Kecskés László vezet – a közgyűlés tájékoztatást kért a mentőszolgálattól, mire kell a plusz pénz. Egyben döntött arról, hogy a választ követően az ellátáshoz szükséges valós összeget megfizeti. Az OMSZ – melynek állományban lévő tagja Puskás Tivadar – a mai napig nem válaszolt.

Az Éljen Szombathely frakció felelősen gazdálkodik Szombathely pénzével az egészségügyben is. Az ellátást végző szombathelyi orvosoknak akarunk többletpénzt adni és nem a mentőszolgálat budapesti vízfejének. Az ország nagyobb részében nem az OMSZ végzi ezt a szolgáltatást, így például a szombathelyi kistérségben, hanem más egészségügyi szolgáltató – jóval kevesebb pénzért.

Puskás Tivadar nem megoldani akarta a problémát, hanem maga okozta azt. Senkivel nem egyeztetett, szándékosan visszatartott információkat, félrevezeti a városlakókat, mint vezető megbukott.

Az Éljen Szombathely frakció biztosítja az orvosi ügyelet folyamatos működését, az ehhez szükséges forrást rendelkezésre bocsájtjuk. A szolgáltatást az fogja végezni, aki a munkát végző szombathelyi orvosok részére több pénzt juttat – olvasható Nemény András közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában