Fotókiállítás nyílt Kiss Mari ajánlásával a Weöres Sándor Színházban

Voltaképpen az összes Sadness-fotó (mindegyik külön-külön) olyan, mint egy Weöres-egysoros: „Szembe szét.” Ő az a fotós, aki kezdettől derűs, csöndes, érzékeny, profi figyelemmel kíséri, kívül-belül ismeri – és „archiválja” – a Weöres Sándor Színház előadásait. Szembe – szét.

Az archiválás, a dokumentálás jelentőségét eléggé hangsúlyozni nem lehet. De a 2018/19-es évad nyolc bérletes előadásának bekeretezett, az időből kiemelt pillanatait végignézve megint bizonyítást nyer a gyanú, hogy van itt valami más is. A fotós sosem csak dokumentál, hanem azonnal és óhatatlanul értelmez. Hát még a színházi fotós.

Sadness felvételei nem egyszerűen felidézni segítenek az évadot, hanem lépésről lépésre heuréka-élménnyel a­ján­dékozzák meg a nézelődőt. Ott van például a fejét hátravető, szívét-lelkét a világnak odatartó Irina (Hartai Petra) az óriási színpadi tér szélén (Csehov: Három lány, rendezte Réthly Attila). Vagy ott van Olga (Nagy Cili) ugyanebben az előadásban: fotelben kuporogva várja a csodát, mint valami apró gyerek – de Moszkva, ó, nagyon messze van. És így tovább: végigsétálhatunk vele az évadon, a Revizortól a Diploma előtt-bemutatóig.

A megnyitó-protokoll szerint a mikrofon mögött áll Kiss Mari, mögötte, a jobb válla fölött a falon előtűnik a Terror című előadásból való pillanat: a fotóporté Nelson államügyészt ábrázolja – vagyis őt, Kiss Marit. Vagy mégsem? Hátrapillantva megjegyzi: „Ilyen­kor mindig azt érzem, hogy nem én vagyok a képen. Aztán rájövök, hogy tényleg nem: hanem a szerep.”

Aztán egy észrevétlen pillanatban a kiállítás megnyitója búcsúzássá változik. Senki nem mondja ki, de mindenki tudja: Kiss Mari, aki részese volt a Weöres Sándor Színház alapításának (a legeslegelső sajtótajákoztatóra is eljött Jordán Tamással), most úgy döntött, hogy elhagyja a szombathelyi társulatot. Mindeközben a színház feladatáról, mibenlétéről beszél, Zsámbéki Gábort idézve. Folyamatos önmeghaladás, komolyan vett játék.

Közben láthatatlanul itt sorjáznak a képek Kiss Mariról: szombathelyi szerepei Sárvári Emíliától (9700) Schneider kisasszonyon át (Kabaré) Rin anyóig (Zarándokének) és Rachelka/Mariannáig (A mi osztályunk). Rachelka/Marianna szerepében idézte a színpadon Kantot, kifejtve-továbbmondva a szövegkönyvi utalást („És arra, amit Kant mondott a csillagos égről, emlékszel?”): „Két dolog tölti el csodálattal a lelkem. A csillagos ég fölöttem, és az erkölcsi törvény bennem.” Ebben a mondatban színész és szerep minden bizonnyal és megkülönböztethetetlenül összeér.