Gyűrűt kaptak a fiatalok

2019.06.24. 07:00

Huszonegy gólyát jelöltek meg a hétvégén Vas megyében

Huszonegy gólya kapott jelölő­gyűrűt a hétvégén Vas megyében. A madarak nyomon követése érdekes észleléseket hoz: például a rábapatyiak idei gólyája német származású, egy Kőszegen felnőtt gólya pedig a Fertő tónál jár át az osztrák–magyar határon.

Bakos Ágnes

Sok kíváncsi tekintet figyelte a gyűrűzést tegnap Kőszegen Fotó: VN/ŐNPI

Kilenc helyszínen összesen 21 gólyát jelöltek meg a hétvégén a szakemberek Vas megyében, van még egészen fiatal és már szinte felnőtt is a most gyűrűzöttek között. A szombati és a vasárnapi jelölést is részben eső áztatta, de nem akadályozta a munkát.

– Sében már túl nagyok voltak a fiókák, egyet mertem lehozni – mondta Kóta András a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Vas megyei csoportja részéről. El is magyarázta, miért nem mindegy, hogy milyen korú gólya kap gyűrűt. – A kisgólyánál ösztön az, hogy lelapul, halottnak tetteti magát, mozdulatlan. Meg lehet fogni, levinni, nem szól semmit, vissza lehet tenni. Egy nagyobb fióka már védekezik, menekülni próbál, ilyenkor mindig fennáll a veszélye, hogy esetleg visszarakáskor kiugrik a fészekből, pedig még nem tud repülni – mondta a gólyafiókák kora kapcsán. A „séi négyes” csőre már világosodik, sárgás a lábuk – majdnem felnőttek. Meglepő lehet, de óriási különbségek vannak a most Vas megyében cseperedő fiókák életkorában: a körülbelül hat kilogrammos, szinte felnőtt, teljesen kitollasodott séi egyednél sokkal kisebb, egy kilogrammos kisgólyát is gyűrűztek.

– Szombathelyen az Árkádiánál öt, Nardán és Bükön három-három, Náraiban, Toronyban és Lukácsházán kettő, Sében a négyből egy – számolta össze a szombaton meggyűrűzött gólyákat Kóta András. Kőszegen aztán vasárnap reggel három gólyafió­ka kapott gyűrűt. – Két vad fiókát a röpde tetején lévő fészekből, és egy sajátot, amely a gólyaudvarban született sérült felnőttek fiókájaként – mondta Harsányi Krisztián, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője. Idén a Cher­nel-kert fiókái közül csak egy cseperedett, ennek egyik oka a hűvös, esős május, több kis­gólya nem élte túl a madárfiókát próbáló időjárást.

Sok kíváncsi tekintet figyelte a gyűrűzést tegnap Kőszegen Fotó: VN/ŐNPI

Az egészséges fiatalok immár gyűrűzöttek, nem aktív jeladót kaptak, hanem kódokat, azokkal már könnyen azonosíthatók, természetesen ez a lényeg. Sok madarász és laikus figyeli a gólyákat, és szokták jelenteni a madártani egyesületnek. – Azért izgalmas, mert képesek több száz kilométerre is költésbe kezdeni – mondta Kóta András. – Például van most Rábapatyon egy madár, amelyik 2012 körül kelt ki Németországban, most pedig ő a helyi rábapatyi gólya, itt nevel fiókát – mesélte a szakember, és hozzátette, hogy az általános az a 100-200 kilométeres „körzet”, amelyre visszavárhatók.

Harsányi Krisztián is beszámolt érdekes észlelésről. – Volt egy gólyánk, amelyik nálunk töltötte a telet, sérülése miatt így láttuk jobbnak. Tavasszal engedtük el, aztán néhány hét múlva a Fertő tó környékén, osztrák és magyar oldalon is látták. Legutóbb pedig egy öt évvel ezelőtt gyűrűzött gólyáról kaptunk hírt Fejér megyéből, Sárkeresztúron figyelték meg. Tulajdonképpen a gyűrűzésekkel az ilyen visszajelzésekre hajtunk – fogalmazott az osztályvezető.

Hogy állunk gólyákkal idén? Végleges számok nincsenek még erre az évre, mondta Kóta András, aki 2013 óta koordinálja a Vas megyei gólyaszámolást. – Az körülbelül kijelenthető, hogy az 1990-es évek elejéhez képest feleannyi pár van most. És az elmúlt hat évben lassan, de folyamatosan csökken a gólya­párok száma, valószínűleg az idén sem lesz nagy ugrás. Nem érzek számottevő változást a párokban, amelyiknek meg van fiókája, az kevesebbnek tűnik nekem – vázolta a vasi gólyahelyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában