Volt egyszer egy Tér-Kép – A független nyugat-magyarországi hetilap két évet élt

Regionális lap volt, de nem csak a három megyében olvasták, hanem Burgenlandban, Szlovákiában, Szlovéniában is. A győri és veszprémi szerkesztőségek mellett állt fel a szombathelyi, főleg a Vas Népe újságíróiból.

Fodor Sándor, Halmágyi Miklós, Horváth Szilárd, Koczka Tibor, Szenkovits Péter újságírók és Benkő Sándor fotóriporter jöttek össze szerdán az évforduló alkalmából a Szombathelyi Képtárban a Tér-kép-idéző fórumra. A rendezvényhez a korszakot idéző fotókiállítás is kapcsolódott a lapban anno megjelent képekből. Megemlékeztek elhunyt kollégáikról, köztük P. Skoda Irén Hugiról, a külsős Bertalan Lajosról és Angyal Lászlóról is, akinek aznap lett volna születésnapja. Rimbauer Géza tördelőszerkesztőről, aki alapítók között volt, a győri Koloszár Tamásról és Pethő Lajosról, Gaál Józsefről, és a veszprémi Iván Istvánról.

A lap alapkérdése volt, hogy „független”. Akkor ennek valós tartalma volt, legalábbis függetlenedést jelentett az akkori hivatalos sajtótól, ma úgy fogalmaznak: „naivan hittük, hogy függetlenek vagyunk”. Ez a hit is hozzátartozott a rendszerváltás idejének eufóriájához. Az újságírók többsége a megyei napilapnál dolgozott – hol erősebb, hol gyengébb „felülről jövő figyelem” mellett –, onnan mentek át hetilapot csinálni. Voltak köztük családos emberek, akik ezzel nagy kockázatot vállaltak, elhagyva a biztos megélhetést. A Tér-kép történetét előhívó beszélgetést Tanai Ibolya moderálta. Az abszolút kezdet egy kocsmaasztalhoz köthető, amikor 1988 októberében Fodor Sándor, P. Skoda Irén és Horváth Szilárd leültek mellé elégedetlenül, és mikor felálltak, tudták, mit fognak csinálni. December 19-én megjelent a próbaszám, majd 1989. január 1-től 1990 végéig rendszeresen kiadták.

A finanszírozását a Radius Hungaricus Rt. oldotta meg, sajátos módon. Amint mesélték, el kellett telnie néány hónapnak, mire rájöttek, hogy a tulajdonos részvényárfolyamo­kat is tud a lapon keresztül generálni. Elindult egy olyan üzleti dolog, amire nem volt rálátásuk – nem ebben szocializálódtak, ahogy Magyarországon senki sem –, és egyszer csak azt vették észre, hogy eszközei valakinek, csapdában vannak, és ebből ki akartak lépni, hiszen a lap induló szemlélete teljesen más volt. Eldobták a lap jól menő, bejáratott nevét „a becsületért”. Ezzel meg is ásták a sírjukat, mert a tulajdonos szerzett egy másik stábot, ők is csináltak egy lapot, kettő lett a piacon, és teljesen összekeveredett…

A lap fennállása alatt lerántotta a leplet a korábbi időszak visszásságairól, az újságírók sokszor nem kis kockázatot vállaltak. A lapszámokat lapozgatva kiderül, hogy sok cikk olvasói észrevétel nyomán született. A korrupció, szegénység is téma volt, olyan cégvezetők szólaltak meg, akik sem előtte, sem utána, és válaszoltak a kérdésekre. Azt mondják, megkapták a gyeplőt, arra hajtottak, amerre akartak. Né­mely interjú tetemrehívás volt, fel is akarták utána állítani a főszerkesztőt, de olyan erős szolidaritás volt köztük, hogy azt mondták, hogy akkor mindenki, ezért a tulajdonosnak meg kellett hátrálnia… Legenda a magyar médiában, hogy milyen sokat kerestek. A Vas Népénél akkor egy átlagfizetés 4-5 ezer forint volt, ők akkor ennek az ötszörösét kapták. Az árbevételből a Tér-kép nyereséges volt.

Úgy emlékeznek, hogy a Tér-kép méltósággal szűnt meg, míg más nagyreményű, rendszerváltó lapok kimúltak, addig húzták, amíg nem kellett volna, bulvárlap lett belőlük, belementek a helyi pletykákba, elkezdtek piszlicsáré dolgokkal foglalkozni. Fodor Sándor felelős szerkesztő írt egy zseniális publicisztikát arról, hogy a huszárkardokat csata előtt kihúzzák a hüvelyből, vívnak vele, a csata végén pedig visszateszik. És a következő héten nem jelent meg az újság.

Anyagi szempontból ez nem volt ennyire egyszerűen elegáns, mert az utolsó félévben már a nyomda is kihátrált mögülük. Csináltak egy betéti társaságot, hétről hétre nézték az egyenleget, látták, hogy még két lapszámot tudnak csinálni, és ki kell fizetni a nyomdát… Azok a volt tsz-elnökök, gyárigazgatók és pártemberek, akiknek kétes ügyeiről lerántották a leplet, és akik a mezőgazdasági kft-k és cégek vezetői lettek, nem hirdettek a Tér-képben, meg máshol sem. Az eladott példányszámból pedig már nem lehetett megélni. Látták a végét, hogy most kell abbahagyni. (Mert az újságcsinálás mindig üzleti kérdés is.) Kiváltságos rövid időszak volt.

A másfél-két évet utólag úgy látják, hogy „áldott állapot”, a többi között azért, mert úgy érezhették: azok írhatnak, akiknek igazuk van, és tükröt állíthatnak azoknak, akiknek nem volt igazuk.