A képzés, amely országos hírűvé vált

Negyvenöt év nem kis idő. 1974-ben államvizsgáztak, szereztek diplomát a legendás népművelő-könyvtáros szakpár utolsó hallgatói az akkori Szombathelyi Tanítóképző Intézetben. Most egykori iskolájukban találkoztak.

Kozma Gábor

Az egykori főiskolások az alma matert jelképező almánál találkoztak Fotó: Szendi Péter

Nem volt névsorolvasás, az egykori évfolyamnak csak a kisebbik része jelent meg. Igaz, sokan már végleg eltávoztak, mások pedig eltűntek időfolyamban. A kis csapat a főiskolánál lévő almaszobornál fotózkodott, majd Devecsery László József Attila-díjas költő, egykori évfolyamtárs vezetésével bekukkantottak az intézménybe. – Igen, igen, itt izgultam kollokviumra várva – mutatott egy kissé megkopott sarokrészre Bakó Ágnes, akinek szavait a nagykanizsai Kocsis Katalin is megerősítette. Gutai István többkötetes író Paksról érkezett a találkozóra: – Amikor ide jártunk, tehát 1971–74 között, szívem csücske volt a villamos. Emlékezem a Karicsára, no meg a Marika tanszékre, ami egy kisvendéglőt takart. Haladás-meccsek után megközelíthetetlenné vált, akkora tömeg rohanta le a fröccsért. Szép évek voltak… Amikor kezünkbe került a diploma, a falusi vezetők, vagyis az akkori tanácselnökök szinte vadásztak ránk. Fogadjuk már el az ajánlatukat, legyünk náluk kultúrház-igazgatók, könyvtárosok.

Az oktatás módszertana, az oktatók – Kiss Gyula, Bödei Imre, Palkó István, Szalay László, Káldy János, Király Zoltán, Horváth Margit, Benke Éva és sokan mások – szemlélete itt teret adott a szabadabb gondolatok, viták kifejtésére, megélésére. Csak egy példa: Jancsó Miklós, Kósa Ferenc, Sára Sándor rendszeres vendégek voltak a szombathelyi főiskolán. Bár a népművelő-könyvtáros képzés csak bő 10 éven át tartott, mégis országos figyelmet keltett és siker lett. Nem utolsósorban ismertté tette Szombathely nevét a felsőoktatás és a nyugatos gondolkodású fiatalság körében.