Mindig valami jót tenni! – Ehhez ad erőt Gergye Rezsőnek a díj

A közösségépítés a lételeme, meghatározó szakmai tapasztalatait úgy szerezte, hogy Sorkikápolna, Körmend, Nádasd, Oszkó, Balogunyom, Szentlászló (Szlovénia), Vép, Szombathely településeken színjátszó csoportok alapításában és munkáikban vett részt, szerelme az amatőr színjátszás, a színház.

A vépi művelődési házban dolgozott 1982-től 1986-ig, közben okleveles népművelő diplomát szerzett a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán 1984-ben. 1986-ban került Vasvárra, ahol művelődésszervező, közösségfejlesztő, intézményvezető beosztásokban dolgozott, dolgozik.

1995-ben végzett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem felsőfokú kulturális menedzser szakán. Szakmai hitvallásában Németh László

egy levelére támaszkodik, amelyet az író a vasvári művelődési ház igazgatójának küldött 1964-ben: „A vasváriak tervezésében az a rokonszenves, hogy nem új lehetőséget követelnek, ami egy módja a felelősség eltolásának, hanem az adottakat akarják élettel megtölteni.”

Gergye Rezső életének meghatározó korszaka volt a Vépen töltött idő, ahol népművelő volt a 80-as évek elején.

– A falusi lét mindig közelebb állt hozzám, mint a városi. Akkor terebélyesedett ki a Vas megyei színjátszás, és Vépen színjátszó-találkozót rendeztünk a kezdeményezésemre – meséli. – Amikor Vasvárra hívtak, azzal győztek meg, hogy az lesz a feladatom, hogy a huszonkét hegyháti település kapcsolattartója legyek. Városi népművelőnek nem jöttem volna el. A vidék iránti szeretet az ittlétem alatt felerősödött. Ma már nincs vezető, aki ne azt vallaná, hogy a Hegyhátat nem Vasvár, hanem a huszonkét település felől kell elgondolni. Ez a fontos. Ez a természetes.

A kultúrház-igazgató krédójának része, hogy az egyéni hóbortjait nem engedi a munkája elé. Nemet mondana arra, ha valaki a kulturális központot arra kérné, rendezzen történelmi drámát, de a civil csoportban, ahol dolgozik, nem kell, hogy ezt a törekvést gátolja bárki. Úgy véli, azt kell csinálni, amire inkább vevő a közeg. A művelődési háznak mindenre fogadókésznek kell lennie: az ifjúsági programoktól a komoly zenén át a stand upig, de ha vannak, akik papagájbemutatót szeretnének, akkor azt sem lehet visszautasítani, mert náluk van ehhez hely, infrastruktúra…

Gergye Rezső szakmai karrierjének szép emléke a 90-es évektől a beregszásziakkal kiépített kapcsolat, a vendégek családoknál voltak elszállásolva, erős emberi kapcsolatok szövődtek, amelyek tőle függetlenedtek, és ma már követhetetlen, hogy mikor ki kit látogat meg. Fontos közösségi élmény a Muzsikás együttes vissza-visszatérése 10–15 éve. Egyszer volt egy koncertjük Vasváron, aztán szervezett nekik fellépéseket Vas megyében – ha jönnek, ma már a helyiekkel együtt játszanak.

A kultúrház-igazgató pályájának egy izgalmas korszaka volt, amikor 2005–2006-ban az új intézmény építésekor naponta kellett sokakkal együtt gondolkodni, és ez összehozta az embereket. A rendezvények sorából kiemeli az ünnepeket, hogy minél többeknek fontos legyen – ne csak illemből, kötelezettségből jöjjenek el, hanem a valódi tartalom előtti tisztelettel, a találkozás igényével. Úgy véli, a véleményformálók élete példa: az óvónő, a tanítónő, a hang­adó magánvállalkozó és természetesen a saját jelenléte is fontos az ünnepeken.

A Bessenyei-díjhoz kapcsolódóan megfogalmazza: – Nem kisebbítve a kitüntetést, úgy gondolom, hogy ez csak egy állomás, amikor mélyebben egymás szemébe nézünk. Fontos, hogy mikor, kiktől kap az ember egy ilyen díjat. Örülök, hogy vállon veregettek, hogy jó volt, amit csináltam. Megállítanak az utcán, levelet írnak országon belül és határon túl. Sorkikápolnán, a szülőfalumban azt mondják: jó, hogy megmaradtam ugyanolyan embernek, amilyennek megismertek. Ezek adják a díj értékét, tartalmát. Az öröm megsokszorozódik a közösségben. Ahogy az emberek meglátnak és gratulálnak, újabb energiák gyűlnek össze, hogy holnap is emberek tudjunk maradni. Olyanokkal is kapcsolatba kerülök, akikről nem gondoltam, hogy velem örülnek. Mindegy, hogy ki mit és mennyit lát a közművelődési munkámból. Van, aki abban kapcsolódik hozzám, hogy megrendeztem egy kiállítását; van, aki abban, hogy teret adtam a programjának; van, aki abban, hogy segítettem neki eligazodni egy menetrendben. Ezek a dolgok összeadódnak.

A vasvári kultúrház igazgatója 62 éves, még három évre szól a mandátuma. Úgy látja, hogy „projektesedik” a világ, és az új generáció egyre nehezebben képes magát megszervezni, akár a munkában, akár a szórakozásban, akár a magánéletben vagy a közösségi létben. Az ősi, gyermeki egymáshoz közeledés visszaszorul.

– Jobban kellene hinni önmagunkban – mondja. – Hogy tudunk tenni magunkért, mindenki ott, ahol él. A személyes értékek, jelzések számítanak, nagyon is számítanak. Nem állok le, ha nyugdíjba megyek. Lehet, hogy más keretek között végzem majd a munkámat, de naponta figyelni fogom, 122 éves koromban is, hogy mi történik a világban, és arra reagálni fogok, ahogy 35–40 éve mindig. Ezt az életmódot akarom folytatni. Mint amikor fiatal korunkban elkezdtünk csinálni valamit a faluban, magasztos célok nélkül. Egyszerűen mindig igyekszem valami jót csinálni! Ehhez ad új erőt a Bessenyei-díj.