polgárőrnap

2019.09.16. 16:00

Gépkocsikat adott át a rendőrség a szolgálatteljesítés segítésére

A Vas Megyei Polgárőr Szövetség, a Claudius Polgárőr Egyesület és a városi önkormányzat a Történelmi Témaparkban rendezte idén a megyei polgárőrnapot.

Merklin Tímea

A Molnár Sándor megyei polgárőr járőr csapatverseny mellett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az OMSZ Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet technikai bemutatót tartott.

Sátorral települt ki a Magyar Honvédség szombathelyi irodája, képviseltette magát a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ. Az airsoft lövészeti versenyt a Claudius Polgárőr Egyesület szervezte. Az Aja-Gur Egyesület íjászatot és életmód-bemutatót tartott. A kulturális programban felléptek gyermek néptáncosok és az Aranypatak Asszonykórus Egyesület.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, a parlament alelnöke kiemelte, hogy 2010 óta az ismertté vált bűncselekmények száma majdnem harmadára esett vissza, és ezt a polgárőrökkel összefogva érték el a rendvédelmi szervek. Köszönetet mondott a családoknak, amelyek támogatják a polgárőröket abban, hogy hozzájáruljanak a nagyobb közösség biztonságához.

Bencsik Géza, a csepregi polgárőr-egyesület elnöke vette át az autó kulcsait Tánczi Tibor r. ezredestől, középen Bedi Ákos elnök
Fotó: Cseh Gábor

Dr. Puskás Tivadar polgármester továbbfűzte a gondolatot: dolgozni csak biztonságban lehet, ugyanezen idő alatt az iparűzési adó több mint a duplájára emelkedett.

Kiss Viktória, a 15 éves Claudius Polgárőr Egyesület elnöke megemlékezett azokról az alapító tagokról is, akik már nincsenek köztünk. Hangsúlyozta, az elmúlt másfél évtized bizonyította, hogy jóban-rosszban együtt tudnak lenni, köszönetet mondott az egyesület létrehozásáért és támogatásáért.

Bedi Ákos, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmondta: a polgárőrnap idén a 15 éves Claudius Polgárőr Egyesület tiszteletére került Szombathelyre. – A polgárőrszövetség az elmúlt közel három évtized alatt nagyot fejlődött. Kezdetben az önvédelmi csoportok saját gépjárműveikkel, saját zsebből tankolva járőröztek. Ma korszerű technikai eszközeink vannak, formaruhában dolgozunk – mondta az elnök. – Magyarországon több mint kétezer egyesületnek 63 ezer polgárőr tagja van, Vas megyében 74 egyesület tömörít több mint kétezer embert, aki fizetség nélkül teljesít szolgálatot. Egy év alatt 280 ezer óra járőrözés volt, elgondolkodtató, hogy egy évben egy főre 140-160 óra szolgálat jut.

 

Elismerték a kiváló szolgálattevőket, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pedig három személygépkocsit adott át: a hosszúperesztegi és a csepregi egyesületnek, illetve a Vas Megyei Polgárőr Szövetségnek.

Ezek is érdekelhetik