Duális helyet kaptak

2019.09.10. 10:00

Gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek már az egyetemi évek alatt

Hétfőn aláírták a duális gépészmérnökképzés hallgatói a céges szerződésüket a szombathelyi campuson. Idén 17 elsős hallgató kapott duális helyet öt vállalatnál.

Merklin Tímea

Magyarországon 28 intézményben 40 alapképzésen, 31 mesterképzésen zajlik duális képzés, összesen hatszáz partnerszervezettel – mondta Harangozó Bertalan kormánymegbízott, kiemelve, hogy ez a képzés a magyar gazdaság itt működő jeles képviselőinek kezdeményezésére jött létre.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a duális képzés által piacképes diplomához lehet jutni, Illés Károly alpolgármester arról, hogy a város mindig is jól tudott együttműködni a cégekkel, Szombathely stabil anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy támogassa az oktatást.

Középen Majthényi László megyei elnök, dr. Balázsy Péter megyei jegyző, dr. Andó Mátyás intézetigazgató, dr. Horváth Zoltán dékán, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Illés Károly alpolgármester
Fotó: CSG

Dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja azt emelte ki, hogy a duális képzés a modern egyetemi képzés szimbóluma, nem elszigetelt a környezettől, hanem a térség társadalmi-gazdasági viszonyaiba illeszkedik. Dr. Andó Mátyás, a Savaria Műszaki Intézet igazgatója hangsúlyozta, hogy a hallgatók e képzés révén hamarabb értéket tudnak teremteni azoknál, akik csak egyetem után kerülnek ki a céges világba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában