Pihés Tiborné hatvan éve végzett

2019.09.03. 07:00

Gyémántként ragyog az oszkói tanítónő diplomája

A falunapon vehette át gyémántdiplomáját Pihés Tiborné egykori oszkói tanítónő.

Civil/Gotthárd Dominik

A gyémántdiplomás pedagógus köszönetet mondott tanítványainak, kollégáinak

Pihés Tiborné 1959. július 7-én, hatvan éve vehette át tanítói oklevelét. A hivatás alapjait a kaposvári egyetemen sajátította el.

Pályafutását az oszkói és olaszfai általános iskolában kezdte, majd 13 évig Szombathelyen tanított. A 13 év után Zsámbékra került, ahol lehetősége volt tanítójelölteket megismertetni a pálya szépségeivel.

Ezt követően férjével együtt, hogy közelebb legyenek szüleikhez, újra visszajöttek a kis Vas megyei településre, Oszkóra, ahol Magdi néni már egészen nyugdíjas éveinek megkezdéséig taníthatott.

A gyémántdiplomás pedagógus köszönetet mondott tanítványainak, kollégáinak Fotók: Vas Népe/ Gotthárd Dominik

Tíz évvel ezelőtt – hasonlóképpen – az oszkói falunapon vehette át aranydiplomáját. Most, a XVI. Oszkói Falunapon pedig gyémántdiplomáját kapta kézhez: azt Hosszú Zoltán polgármestertől és

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselőtől vehette át.

Az ünnepélyes aktus után Magdi néni köszönetet mondott egykori tanítványainak, kollégáinak és ismerőseinek az elmúlt szép hatvan évért. Beszédében elmondta: amikor az aranydiplomáját átvette, nem gondolta, hogy tíz év múlva a gyémántdiplomáját is átve­heti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában