Hiányzik a kellem, de beleteszi a világba – Lakéziné Illés Beáta az Oladi Galériában

A tanítónő negyven év gyerekek között töltött idő után a Paragvári Utcai Általános Iskolából ment nyugdíjba. Azóta kézműveskedik; vázákat, különleges formájú üvegeket újít fel festéssel, asztali díszeket készít. „Mix-média” műfajban is alkot: festéssel, dekopázzsal, térhatású elemekkel, füstfóliával.

Vannak utazás inspirálta képei, mediterrán hangulatok, egzotikus tájak, de egy egész falat elfoglalnak azok a képek, amelyek hölgyeket ábrázolnak, szépen ívelt eleganciával, sokszor kalappal. – Tény, hogy vonz a romantika, de az is igaz, hogy hiányolom a mai női világból a bájt, a kellemet, a kecsességet, és a lelkemnek jó, hogy ilyeneket rajzolok, festek – mondja Lakéziné Illés Beáta. – Sajnálom, hogy nem tudom felvenni a millió kalapomat, mert kinéznének érte bárhonnan. Tíz éve gyűjtöm őket, egyszer-egyszer nyári rendezvényeken tudom viselni valamelyiket. Kár, hogy nem általános divat. Mindig igyekszem igényes lenni, szeretem a szépérzékemet táplálni és kifejezni.

A nyugdíjas tanítónőnek „elvonási tünetei” vannak, ha valamiért egy-két napig nem dolgozik. Ilyen szempontból a két hét nyaralás is szenvedés volt, mert nem tudta magával vinni a festékeit. Másfelől nagyon is inspiráló emlékeket szerzett, hiszen a Duna­kanyarban jártak. Itthon, ahol minden eszköz adott a munkához, sokszor éjfélig fönn van, rászólnak, miért nem alszik, de ő addig nem tud nyugodni, amíg be nem fejezi, amit akart. Örül, hogy azt csinálhatja, amit szeret, és azt kívánja, lennének bár mindenkinek ilyen szép napjai nyugdíjas éveiben!