2019.10.18. 07:00
A Savaria Múzeumban bepillanthattunk Pfiegler Ármin óragyűjtő világába
Pfiegler Ármin óragyűjtő volt a Savaria Múzeumban a vendég a Vasi Múzeumbarát Egylet Gyűjtemények gyűjteménye című sorozatában szerdán. Bodó Judit mestertanár, a VMBE elnökségi tagja beszélgetett vele.
Pfiegler Ármin óragyűjtő a Savaria Múzeumban
Fotó: Szendi Péter
Az óragyűjtő 2010-ben a Puskás Galériában és lakóhelyén, Náraiban is bemutatta a kollekcióját, amit iskoláskora óta bővít folyamatosan. Gyerekként a dédapja ezüsttokos zsebórája és a falusi fodrásznál lévő kakukkos óra keltette fel a figyelmét, majd a számára elérhető szovjet gyártmányú ébresztők, karórák, faliórák érdekelték. Felnőttként már van lehetősége komolyabb antik darabok beszerzésére is, külföldi piacokon keresgél az internet segítségével.
Jelenleg körülbelül százdarabos gyűjteménye van, amiből néhányat a Savaria Múzeumba is elhozott. Pittmann Lászlóné Ildikó képeslapjaiból rögtönöztek melléjük kiállítást, és vetített képekhez kapcsolódva beszélt azokról az órákról, amelyek megragadták, hozzáférhetővé váltak számára, akár kiállításon vagy könyvben látott műként. Nem lehetett nem észrevenni, hogy úgy beszélt az órások tevékenységéről – rangot adva a kézműves mesterségnek –, mint művészetről, mindig kitérve arra, hogy melyik mester mikor, hol „alkotott”.
A gyűjtő azt vallja, amit az órásszakma: a mechanikus órának lelke van, a kvarcóra az időmérő eszköz, a Kínában gyártott pedig az órának látszó tárgy. Mindegyik érdekes lehet, ha van hozzá valamilyen különleges szempont, de főleg a fogaskerekekkel működő óraszerkezetek lenyűgözők, esztétikai élményt is nyújtanak a formák a zsebórától a dobozos asztali órán át az oszlopos óráig. A napóra volt a mintája a középkori toronyórának, amilyen Szombathely főterén is állt hajdan: csak egy mutató (a kicsi) elég volt, hogy mutassa a múló időt, a mai embernek ez nem volna elég, hiszen percre ki van számolva az életünk.
A délutánon szó esett a milliós értékű órák eredetiségének megállapításáról is, ami azonosító jelek által lehetséges; a neves szombathelyi órásmester, Palla János tevékenységéről, aki 1819-ben született és 1850-ig dolgozott itt; a Pfiegler Ármin számára esztétikailag legkedvesebb empire és biedermeier órákról; és a szerkezetek miatt tisztelt Gustav Becker műveiről, amelyek alkatrészein 130 év elteltével sem látszik a kopás. A madárkás óra, amiben pitypalattyot üt egy fürj, a fantáziánknak is szárnyakat adott, elképzeltük, milyen drámai hatással lenne, ha egyszerre elindítanánk a gyűjtemény óráit, és hagynánk, hogy együtt ketyegjék hangosan a gyorsan osonó, csendben lopakodó időt.