Tízezer oldal kötelező

2019.10.31. 07:00

Az ökokönyvtár országosan egyedülálló kulturális innováció Kámonban

Digitalizálják a helytörténeti dokumentumokat, megkezdődött a ökoszemléletű kámoni fiókkönyvtár építése – erről tartottak sajtótájékoztatót szerdán a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, ahol téma volt az is, hogy nincs karácsony könyvek nélkül.

Merklin Tímea

Simon Ádám, Spiegler-Kutasi Nikoletta, dr. Baráthné Molnár Mónika, Szalainé Bodor Edit

Fotó: Unger Tamás

A digitalizálás támogatására 24 millió 800 ezer forintot nyert a Berzsenyi Dániel Könyvtár – jelentette be dr. Baráthné Molnár Mónika igazgató a sajtótájékoztatón, megosztva az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntését. A Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia végrehajtásához kiírt pályázat keretösszege 322 millió forint volt, ebből 14 könyvtár nyert támogatást, ezek egyike a Berzsenyi könyvtár. Az igazgatónő elmondta, hogy 2020. február 29-ig tízezer oldalt kell előállítaniuk az újonnan beszerzendő digitalizálási eszközökkel, amelyekre tízmillió forint jut. Prioritást kap a helytörténet, mert az országosan elérhető tartalmakhoz képest ezzel lehet unikális a „vidék”, a dokumentumok, helyi lapok mellett fontos lesz a mikrofilmek digitalizálása. A programban a Berzsenyi könyvtár együttműködik a celldömölki, csepregi, répcelaki, vasvári és szentgotthárdi könyvtárral.

Simon Ádám, Spiegler-Kutasi Nikoletta, dr. Baráthné Molnár Mónika, Szalainé Bodor Edit
Fotó: Unger Tamás

Szalainé Bodor Edit igazgatóhelyettes hozzátette: mindezzel oktatást támogató tevékenységet is szeretnének megvalósítani, jól használható módszertani ajánlócsomagok is készülnek. A dokumentumok mellett képeslapok is lesznek, valamint anyagok Vas megye egykori jeles személyiségeiről.

Az igazgatónőtől azt is megtudtuk: a Kámoni Arborétum önkormányzati tulajdonban lévő telekrészén megkezdődött a fiókkönyvtár építése. A 63 négyzetméteres olvasótermet egy csaknem ugyanekkora terasz – zöld olvasóterem – egészíti ki.

A fiókkönyvtár az ökoszemlélet alakítását tervezi tematikus foglalkozásokkal és neves előadóknak is teret adó nívós programokkal, amelyek nemcsak a herényiek és a kámoniak, hanem a szombathelyiek érdeklődésére is számot tarthatnak.

Spiegler-Kutasi Nikoletta és Simon Ádám a Nincs karácsony könyv nélkül! címmel a kortárs irodalom sokszínűségét népszerűsítő sorozatot mutatta be: november 26–29-e között zajlik majd civil szervezésű programokkal, író-olvasó találkozókkal, könyvvásárral.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában