Már tudjuk: a színház is veszélyes üzem – Simon Ottó fővilágosító mesélt

Simon Ottó elöljáróban arról a kalandos útról beszélt, ahogy eljutott mai mesterségéig. Három évig járt a Kanizsaiba, majd a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett le. Véletlenek sorozatán át lett diszkós technikus, a Lord segítője, az MMIK hang- és fénytechnikusa, majd a Mesebolt Bábszínház színpadmestere. (Időközben elvégezte a színművészeti főiskolán a világítási és színpadtechnika szakot.) Utóbbi pozíciójában tanulta meg, hogy a színpadmester munkáját senkinek nem illik megkérdőjeleznie.

A színház ugyanis veszélyes üzem, a színészek feje fölött több tonna „cucc” lóg a levegőben. Elérkeztünk a Weöres Sándor Színház alapításáig, amelynél Simon Ottó a kezdetektől bábáskodott. A szakember rengeteg műhelytitkot mesélt el.

Megtudtuk, hogy a szlengben bólintósnak nevezett, mozgófejes, motorizált lámpa ötlete a show-iparban született meg, és máig fontos szerepet játszik a színpadi világításban. Hallhattunk az ívfény-, a led-, a halogén- és fémhalogénizzók jellemzőiről, és arról is, hogyan készült el az egykori Hemóban, nulláról építkezve, a színház világítási rendszere. Elmesélte a vastaps történetét is: a bécsi operaházban pusztított tűzvész után kezdték vastag, tűzgátló fallal elválasztani a színpadot a nézőtértől. Az minősül vastapsnak, ami olyan hangos, hogy a leeresztett vasfüggöny mögött is hallani.

Ezek után biztosan máshogy ülünk majd be a színházba, tudva, hogy ott nemcsak a rendezőnek és a színésznek kell bizonyítania. Hiszen a színházi világítás nem arra szolgál, hogy ne legyen sötét, hanem fontos része a produkciónak.