A vasvári érzést erősítik

2019.11.26. 11:30

Munkahelyteremtést és bérlakásépítést is terveznek Vasváron

A gazdaság erősítése, munkahelyek teremtése, bérlakásépítési program is szerepel az önkormányzati ciklus következő ötéves tervei között.

Pogács Mónika

Tóth Balázs szerint fontos, hogy a település hosszú távú jövőjét meghatározó döntések is szülessenek Fotó: Pogács Mónika

– Egy városvezetőnek nagy kihívás, hogy miközben napi feladatokat, problémákat kell megoldania, előre is kell látnia a település jövőjét illetően, lehetőleg nem is csak öt évre, hanem még tovább – kezdett ciklusterveinek vázolásába Tóth Balázs polgármester, aki első helyen a gazdaságot érintő elképzelésekről, intézkedésekről beszélt. A cél, hogy az itt élőknek legyen munkája, legyen sok vasvári munkahely. Ennek egyik biztosítéka lehet a jelenleg is tartó gazdaságfejlesztési projekt, azaz az iparterület fejlesztése. A beruházás javában zajlik, a területre tervezett csarnokok már szerkezetkész állapotban állnak. Jövő év első felére teljesen elkészülnek az iparterület fejlesztésével, amely akár húsz évre is biztosítja a meglévő cégek számára a bővítést, illetve további befektetőknek a letelepedést.

– Olyan cégek, vállalkozások érkezésére számítunk, akik a zöld ipart, a környezetbarát ipari működést preferálják. Készült nemrégiben egy jövőképről szóló marketingstratégia, amelyben ez meghatározó szerepet kap – hangsúlyozta Tóth Balázs, aki a tervek közül kiemelte még, hogy bár a temetőnél már számos felújítást végzett az önkormányzat, a ravatalozó rendbetétele váratott magára. Ezt jövő évre ütemezik majd.

– Hogy milyen fejlesztések lehetnek a városban a jövőben, az attól is függ, mihez sikerül forrást találni. 2020-ban véget ér az európai uniós pályázati ciklus. A következőnél pedig még nem lehet tudni, mire lehet majd pályázni – mondta a polgármester, aki azonnal hozzátette: az egészen biztos, hogy Vasvár szeretné bérlakás­állományát még inkább bővíteni a jövőben. Van a városban egy-két olyan ingatlan, amelyet a település erre a célra hasznosítana állami támogatással. A lakhatás biztosítására nagy szükség van – hangsúlyozta.

Tóth Balázs elmondta: örvendetes trend, hogy a kormány különböző családbarát intézkedéseinek köszönhetően az utóbbi időben nőtt az építési engedélyek kiadása, az ingatlanok vásárlása Vasváron. A városvezető egy másik stratégiai célként a lakosságszám növelését jelölte meg, amely egy település életképességét igazolhatja. – Én nagyon bízom benne, hogy idén majd a statisztikai adatokat áttekintve azt láthatjuk, hogy növekedik a születésszám, így a korábbi trend, a lakosságszám csökkenése megfordulhat – emelte ki.

Tóth Balázs szerint fontos, hogy a település hosszú távú jövőjét meghatározó döntések is szülessenek
Fotó: Pogács Mónika

A fejlesztések mellett fontos ötéves célként jelölte meg a polgármester, hogy a vasváriakban erősödjön az összetartozás, a városhoz tartozás érzése. Ennek eléréshez mindenki tanácsára, segítségére, támogatására számít az önkormányzat.

– Segítsük egymást a még jobb, élhetőbb környezet megteremtésében. Ez a városlakókkal közös feladata lehet az önkormányzatnak, hisz jövőnk fejlesztéséért együtt tehetünk – fogalmazott Tóth Balázs, aki szólt a civilek aktivitásáról is. Az összefogás egyik legszebb példája az adventi szeretetváró vasárnapi délutánok közös megszervezése. – A város jó hangulatú közös programjai ezek. Remélem, ez az összetartás a jövőben még inkább erősödik – fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában