Az ikervári szobor rejtélye

A szenzációs felfedezés egy 19. századi, Németországban megjelent forrásnak köszönhető, amit Kunits Mihály írt egy fontos magyar objektumokat bemutató sorozatában.

– A cikket az Allgemeine Deutsche Garten Zeitung című lap egyik 1832-es számában találtam – tudjuk meg dr. Tilcsik Györgytől. – A szerző, Kunits Mihály felvidéki magyar volt, de Grazban tanított, majd miután nyugdíjba ment, visszaköltözött Magyarország­ra. Az 1820-as évek elején járta az országot, kereste az érdekes történeteket, értékes épületeket, várakat, objektumokat, személyeket, leírásokat készített mindenről, amit fontosnak talált, mecénásokat keresett, akik támogatták a törekvéseiben, majd a kutatásaiból könyvet adott ki. 1824-ben jelent meg az első kötete, amelyben 43 objektumot ír le, köztük hat Vas megyei uradalmat. Kunits folytatta a tevékenységet, újabb kötetet akart kiadni a kutatásai során összegyűjtött anyagaiból, de nem sikerült. Úgy váltotta pénzre az ötletét és a munkáját, hogy az egyes leírásokat publikálni kezdte a már említett német hetilapban.

Cikksorozatában szerepel az ikervári uradalom is, amely akkor Batthyány Lajos – a későbbi miniszterelnök – anyja, Batthyány Józsefné Skerletz Borbála kezében volt, aki a fiát Bécsben taníttatta. Kunits részletes leírást ad a kastélyparkról, amelyen átfolyt a Rába. Két ága közül az egyik a tényleges folyó, a másik egy malomárok volt. A folyó bal oldalán egy huroknyi szakaszon a víz elmocsarasodott, és az uradalom felújítása címén özvegy Batthyányné csináltatott ott egy szigetet. Hordatott rá földet és Itáliából származó köveket, mert nagyon szerette Olaszországot. A szigetre az egyik oldalról csónakkal lehetett bemenni, a másik oldalán hídról.

Kunits leírásából tudjuk, hogy állt ezen a szigeten hatalmas posztamensen egy szobor, amit Jozeph Klieber bécsi szobrász, nem mellesleg az ottani Képzőművészeti Akadémia igazgatója készített: Genius szobra, egyik kezében egy kígyót, a másikban egy lefelé fordított fáklyát tartott, ami az emberi élet mulandóságára utalt. (Skerletz Borbála és a férje 1807-ben elváltak, majd hosszú betegeskedés után, 1812-ben a gróf meghalt. Ikerváron kelt végrendeletében rendelkezett a javairól.)

Az özvegy szándéka az volt, hogy majd ez alá temetkezik, de a kívánsága nem vált valóra. Amikor ugyanis a fia nagykorú lett, összevesztek, és megosztoztak az uradalmon. Lajosé lett a birtokaik ikervári része, az özvegyé a szalónaki uradalom-rész, így odaköltözött. Hamarosan, 1834-ben elhunyt, és végső nyughelyet Németújváron kapott a családi sírboltban, amely sok rokonnal közös, ott nyugszik a férje, gróf Batthyányi József is (akivel egyébként Szombathelyen kötött házasságot).

Tilcsik György elmeséli, hogy az unokát, Batthyányi Lajos öt gyermeke közül a negyediket temették a szobor alá az apja akarata szerint: Ákost, aki 1845 októberében született és két hónap múlva meghalt, megvan az ikervári halotti anyakönyv is. Az 1850-es években a sziget már nem volt meg. De hova lett onnan a szobor?

Tilcsik György szerint a Genius szobor, ami valaha azon a szigeten állt nem más, mint az Ikerváron Szent Borbálaként tisztelt emlékmű. Borbála a bányászok, kohászok, tüzérek szentje lenne, de ilyen tevékenység ennek a településnek a múltjához nem köthető.

Igaz, hogy a Geniushoz tartozó attribútumok már nincsenek meg, mert a nőalak mindkét keze letörött, és a kígyó és a fáklya elveszett, de Kunits Mihály leírásából azonosítható. A levéltáros valószínűsíti, hogy a népi emlékezetben a Borbála név maradt fenn – generációról generációra a 19. századtól fogva –, a keresztnevet tartotta meg, de ez valójában a készíttetőjének a neve, Skerletz Borbáláé, ezt az azonosságot viszont elmosta az idő. A kastélypark területén állt szobrot a sziget felszámolásával vihették el korábbi helyéről. Ma a templom közelében látható.