Rábavidéki kalendárium

2020.01.20. 10:00

Bevonták a gyerekeket: a 2020-as évkönyvet rajzokkal illusztrálták

A közelmúltban már hozzájutottak az érdeklődők a Magyarországi Szlovének Szövetsége által megjelentetett „Porabski Koledárhoz”, vagyis a 2020-as Rábavidéki kalendáriumhoz.

Civil/Horváth R. László

Kovács Tamás és Voura Alexandra érdeklődve lapozgatja a Rábavidéki kalendáriumot

Fotó: HRL

A szerkesztők célja az volt – hasonlóan az elmúlt évekhez – , hogy a magyarországi szlovének azon rétegeit is olvasásra serkentse, akik ritkán nyúlnak anyanyelvi szép-, vagy szakirodalomhoz. A Rábavidéken élő szlovének sajátos nyelvi, kulturális helyzete miatt a szövetség által gondozott kiadványok irodalmi és rábavidéki nyelvjárásban jelennek meg.

Kovács Tamás és Voura Alexandra érdeklődve lapozgatja a Rábavidéki kalendáriumot
Fotó: HRL

– A háromszázharmincöt oldalas kiadvány szerkesztésébe bevontuk a gyermekeket is – mondta Bajzek Gyöngyi, a kalendárium egyik szerkesztője. – A gyermekek rajzaikkal illusztrálták a 2020-as év hónapjait.

A kalendáriumot tartalmilag nyolc részre tagolták, tájékoztatott Holecz Károly, a kiadvány másik szerkesztője. Külön fejezet foglalkozik a kisebbségpolitikával, az emberi és családsorsokkal. Az irodalmi rész hazai és a muravidéki szlovén alkotók műveit tartalmazza, és a könyvben gyereksarok is található, ahol magyar és szlovén nyelven olvashatóak a gazdagon illusztrált, kicsiknek szánt versek.

A kalendáriumot ezúttal is képes eseménykrónika zárja, amely feleleveníti a szlovén szövetség égisze alatt működő szervezetek, kulturális egyesületek elmúlt évi jelentősebb eseményeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában