Munkával teli esztendő

2020.01.10. 07:00

Dolgosan telt az előző év Sárváron

Munkával teli esztendőn van túl a Sárvári Járási Hivatal. A növekvő ügyfélforgalom mellett az elektronikus ügyintézésre történő átállás és számos jogszabályváltozás adott munkát a hivatal dolgozóinak. Dr. Galántai György hivatalvezető szerint eredményes évet tudhatnak maguk mögött.

Pajor András

A sárvári járáshoz tartozó negyvenkét település közül tizenegyben változott a polgármesterek személye az önkormányzati választás után.

– Az első találkozások azt mutatják, hogy nagy elhivatottsággal álltak a képviselő-testületek a feladatokhoz, azonban sokan érkeztek a közigazgatáson kívülről, így szükségessé vált az ő képzésük – számolt be tapasztalatairól dr. Galántai György hivatalvezető.

Fontos változás az egyfokú közigazgatási eljárás bevezetése. A járási hivatalok döntései esetében az ügyfelek jogorvoslatot közvetlenül a bíróságnál kérhetnek.

Dr. Galántai Györgytől megtudtuk, a számos jogszabályváltozás sok munkát hozott számukra Fotó: Pajor András

A lakosság számára sok könnyítő intézkedés is életbe lépett a kormányhivatalok egyszerűsítéséről szóló törvénycsomag tavaly év végi elfogadásával. Megszűnt egyes szociális élethelyzetek túl gyakori igazolása. – Közgyógyellátás esetében például a jövőben fele olyan gyakran kell csak igazolni a jogosultságot – sorolta az egyszerűsítéseket a hivatalvezető. – Az építésügyi eljárásoknál is olyan intézkedések léptek életbe, amik egyszerűbbé teszik a lakásépítés megkezdését. Nem kell építési naplót vezetni és megszűnt a tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás. Az egységes építési hatósági rendszer teljesen államigazgatási jogkörbe kerül még az idén. Ez is gyorsítja az ügyintézést – jegyezte meg dr. Galántai György.

A sárvári járás felkészült az esetleges téli zord időjárási viszonyokra is. A korábbi enyhe idő ellenére az idei téli időszakra minden előkészületet megtettek a közút, a katasztrófavédelem és a rendőrség szakemberei a védelmi bizottság koordinálásával.

– Jelenleg a mérvadó év a téli felkészülés szempontjából a 2013-as esztendő, amikor a hóhelyzet miatt számos rendkívüli intézkedést kellett elrendelnünk – mondta még el kérdésünkre dr. Galántai György a helyi védelmi bizottság elnökeként.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában