fejlesztés

2020.01.21. 07:00

Megújult a köz háza Bajánsenyén

Megnyitották a település közösségi házát, amelynek felújítása az év végén ért véget.

Nemes Judit

Krizsai Krisztián és Györke Gyula polgármester avat

Fotó: VN/KI

Több mint ötmillió forintból szépült meg a bajánsenyei Művelődési Ház és Könyvtár Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér: építési jellegű beruházásra 3,1 millió forintot költöttek, a gépi kondicionálóeszközök pedig 2,1 millió forintba kerültek. Györke Gyula polgármester elmondta, hogy az épület 2001 környékén leromlott állapotban volt, és egy 2002-ben elvégzett önkormányzati fejlesztésnek köszönhetően mentették meg.

Krizsai Krisztián és Györke Gyula polgármester avat
Fotó: VN/KI

– Az elmúlt 18 év során jól szolgálta a település programjait, azonban az utóbbi években az épület jelezte az idő múlását – fogalmazott. Tavaly egy újabb pályázat révén nyertek felújításra pénzt: megújították a lábazatot, pótolták a vakolatot, teljes külső-belső, valamint nyílászárófestést végeztek, a kondicionálóterem pedig teljesen új eszközöket kapott. Mintegy 900 ezer forint önerőből egyebek mellett új, szélesebb bejárati ajtót szereltek be, új lépcső-előteret alakítottak ki, feljáró rámpát és parkolót is építettek a művelődési ház elé a mozgáskorlátozottaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában