Mozgalmasan töltik a vidám nyugdíjasok az egész évet – Pék Júliával beszélgettünk

Juli azonban tiltakozik: ha megnéznénk a személyijét, jó néhány klubtagról derülne ki, hogy inkább „fiatalos”, semmint fiatal. Az azonban igaz, hogy van köztük pár frissnyugdíjas és olyan is, aki rokkanti státusa miatt korábban visszavonult az aktivitástól, mint hogy elérte volna az öregséginyugdíj-korhatárt. Maga a klubvezető is csak az idén tölti be a 64. évet, betegsége miatt azonban már több évvel ezelőtt nyugalomba kényszerült.

– Világéletemben sportoltam, ifjúsági klubot vezettem, mindig ott voltam a társas élet középpontjában. Kézenfekvő volt, hogy idősebb koromra, amikor nem járok rendszeresen emberek közé, is kell valami közösség – magyarázza. Egy külvárosi nyugdíjasklubhoz csatlakozott is, de hamarosan rájött, hogy ő aktívabban képzeli el a hetenkénti összejöveteleket. Jó tucatnyi társával együtt döntöttek: kiváltak, és új közösséget alapítottak. Ennek még csak alig több, mint egy éve, de máris rengeteg élmény és siker áll a hátuk mögött. Amikor az elnevezésen gondolkodtak – mivel közülük mindenki szeret nevetni –, a vidám nyugdíjasok név tetszett a legjobban mindenkinek. Juli szemfülességének köszönhetően otthonra is találtak Szombathelyen, a Humán Civil Házban.

A vidám nyugdíjasok – akik idővel már huszonhatan lettek – egyébként tele vannak mozgásszervi problémákkal, de a betegség náluk nem téma. Sokkal inkább a moziba és színházba járás, a kirándulás, a vetélkedés, a színjátszás. Ott vannak a nyugdíjasszövetség minden megmozdulásán, legyen az sportnap vagy ki mit tud, és beépítik tevékenységeik közé a városi Aktív időskor programokat is.

Ha pedig „csak” a klubhelyiségben gyűlnek össze, akkor is akad egy kis társasjáték, szellemi erőpróba, vagy éppen közös névnapot ünnepelnek. Juli lelkesen dolgozik azon, hogy mindenkiből kihozza a benne lévő rejtett tartalékot, tehetséget. Bár nagyon agilis klubvezető, azt szokta mondani: a klub nem én vagyok. Az akkor működik jól, ha mindenki elmondhatja az ötleteit és az elképzeléseit, ha pedig szervezésre, ügyintézésre kerül a sor, mindenki valamilyen részt vállal a feladatokból.

Az első teljes év nagy feladata volt, hogy októberben megyei szinten ők vállalták magukra a nyugdíjas-akadémikus vetélkedő lebonyolítását, rengeteg komoly és még több vicces feladattal. Az első két forduló fejtörőit elektronikusan kellett megoldaniuk a nevező csapatoknak, aztán következett az „élő show”, amelyben az egyenpólóba öltözött klubtagok szintén mindannyian kaptak valamilyen kulcsszerepet.

Sokat dolgoztak a különféle feladatok összeállításán, amiben a földrajztól a történelmen és a sporton át egészen a zenéig sokféle területről kellett a versenyzőknek bizonyítaniuk a tájékozottságukat. De tréfás momentumokban is bővelkedett ez a nap, az ügyességi feladatoknál sok vicces helyzet adódott, a szavakra vagdalt és összekevert közmondások kibogozásával különösen sokat bajlódtak a csapatok. A remek szervezésért a klub a megyei szövetség elismerését is elnyerte, miszerint jó magasra tették a lécet.

Aztán decemberben Pék Júlia egy egyéni sikert is be­zsebelhetett: Kávészünet című képsorozatával elnyerte a Nyugdíjasok Országos Szövetsége elismerését. Nem volt nehéz valamilyen alkotást választani a versenyre, hiszen Juli korábbi tapasztalatokból okulva kezdettől fogva megörökíti a klubélet minden emlékezetes pillanatát, aztán az év végén filmet állít össze az anyagból. Így volt ez most januárban is, az évindító kocsonyapartin, amelyet már mindenki nagyon várt a téli szünet után.

Megtudtuk azt is, hogy a változatos programokat ki-ki saját zsebből állja, támogatást a klubhelyiség használati lehetőségén kívül nem kap a közösség. Ezenfelül minden hónapban befizetnek fejenként száz forintot – ebből fedezik az üdítőt, kávét, apróbb ajándékokat.

A vidám nyugdíjasok most dolgoznak az éves program összeállításán. Szerepel a tervek között például, hogy a víz világnapja alkalmából felkeresik az ezzel kapcsolatos látnivalókat, de szeretnének ellátogatni a zsinagógába, és bepillantani a színház kulisszái mögé is. A csoportos látogatással kapcsolatosan a klubvezető egy érdekes tapasztalatát osztotta meg velünk.

– Szombathely nagyon sok értékes kincset rejt, amelyek nincsenek igazán benn a köztudatban. Egy-egy rendezvény alkalmával meghirdetik ugyan a látogatás lehetőségét, és ilyenkor sokan élnek is ezzel, de az év többi napján nem kerülnek reflektorfénybe. Több intézményben, kiállítóhelyen szembesültem vele, hogy nagyon örültek a megkeresésünknek, és szívesen láttak bennünket csoportos látogatásra. Ha bejelentkezik egy húsz-huszonöt fős közösség, az még könnyen kezelhető létszám, örülnek nekünk, és szívesen tartanak szakvezetést is a látogatóknak. Így jutottunk el tavaly például a Gothard-obszervatóriumba, a MÁV-székház érdekes helyszíneire vagy a levéltár szombathelyi relikviákat bemutató kiállítására.