Nemzeti ünnepünk apropóján a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója idézte fel a huszárság jelentőségét

Nemzeti ünnepünk apropóján Takács Zoltán Bálint történész, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója idézte fel a huszárság jelentőségét, és mutatott különleges huszár­ereklyéket.

Magyarország egyetlen állandó huszárkiállítása Sárváron található. Ennek törzsanyaga a Nádasdy huszárezred tisztikarának döntésére 1983-ban került vissza hazánkba. Választásuk – tekintettel a Nádasdy család sárvári hagyományaira és az ezred Nádasdyakhoz való kötődésére – a városi mú­zeumra esett. Az akkori kiállítás sikerén felbuzdulva más ezredek képviselői egyénileg is úgy döntöttek: rájuk bízzák emlékeik megőrzését. A kiállítás jelenlegi formájában 2015-től látható. Egy éve, a nemzeti ünnepkor pedig újabb két teremmel bővült a tárlat. A szobák sorát járva képet kapunk a huszárok történetéről a török kori időktől egészen a második világháborúig.

A huszárságot a legmagyarabb fegyvernemként azonosítják, ez nem véletlen: az egész Habsburg Birodalom huszárezredeinek a Magyar Királyság biztosította az utánpótlását. Az 1700-as évek végétől meghatározott, hogy mely huszárezrednek melyik megyék a toborzókörzetei. A 9-es (Nádasdy) huszárezred, Nyugat-Magyarországról (Vas és Zala megyékből és a szlovén vidékekről) toborozta a haderőt. Ők azonban ritkán állomásoztak a Magyar Királyság területén. A „mi huszárezredünk” például 1848 előtt éppen Bécsben tartózkodott. A királyságon kívül állomásozó huszárok nem hatalmas laktanyákban éltek, sőt, kisebb-nagyobb épületekben szállásoltak el egy-egy századot, vagy még ezeknél is kisebb egységeket.

Mindennapjaik szigorú rendben zajlottak: a huszár és a lova már-már összenőttek, mindenkinek saját jószága volt. Ébredés után ennek gondozásáért, trenírozásáért feleltek. Békeidőben is napi feladat volt a gyakorlatozás, hol rendszerint az éves nagy gyakorlatra készültek, ahol lovasrohamot kellett bemutatniuk. A nap hátralevő részében színes társasági életet éltek. A tisztek külön kaszinókban a települések elitjének körében múlatták idejüket. A nekik otthont adó falvak, városok lakói sokszor annyira megkedvelték őket, hogy azok „házi ezredévé” váltak.

– Ez a Monarchia idején történő laktanyaépítésekkor volt érdekes, ugyanis több város is jelentkezett, hogy a náluk állomásozó ezrednek saját költségén laktanyát épít. Ilyen volt a nyíregyházi, de valaha a szombathelyi laktanya is – tudtuk meg Takács Zoltán Bálinttól. Érdekesség, hogy maga Batthyány Lajos is volt néhány évig huszár, ő szintén a térségünkhöz köthető 9-es huszárezredben szolgált. Ezt később Miklós huszár­ezrednek hívták. Minden ezredet annak tulajdonosáról nevezték el – ebben az időben éppenséggel I. Miklós orosz cár volt, aki a tulajdonosi címet diplomáciai ajándékként kapta a Habsburg uralkodótól. A sors furcsa fintora, hogy a cári csapatok verték le a forradalmat, így az ezred kvázi saját tulajdonosa előtt tette le a fegyvert Világosnál.

A kiállítás folyosóján elsétálunk Kutasi Ignác portréja és kinevezései mellett. A Vas megye és Pápa környéki földbirtokos részt vett a szabadságharc idején a magyar honvédség szervezetének kialakításában. Ezért várfogságra ítélték, szabadulása után néhány évvel ismét részt vett a honvédség kiegyezés utáni újraszervezésében.

Huszárnak lenni komoly életpályamodellnek tűnt. Úgy vélték, biztos jövő áll a huszárok előtt. Az egyenruhások már korukban nemzeti jelképpé váltak, ezt jelzi Petőfi János vitéze is, hiszen Kukorica Jancsi a zsiványok tanyájának felgyújtásakor, a huszárok színes ruháját látva dönti el, hogy maga is huszár lesz. Egyenruháik színesek voltak, minden ezred egyedi gúnyát kapott. Színeik nem bírtak hagyománnyal, úgy voltak összeállítva, hogy az öltözet egy eleme biztosan eltérjen másokétól.

A Nádasdy huszárezred egyenruhája a múzeum egyik különteremében kapott helyet: a későbbi Miklós-huszárokat zöld mente, zöld dolmány és piros nadrág jellemezte. Az egyenruha mellett Szemere Bertalan lelkesítő szózatát láthatjuk, melyben a huszárokat buzdítja. Felemlegeti, hogy mindig nagyszerűen kiálltak a magyar szabadság mellett, hősiesen védekeztek. „A huszár egy gyönyörű virágszál, mely az elhunyt magyar hősök sírjából kel ki” – áll az írásban. A honvédek rossz néven vették, hogy őket nem említette Szemere, így az később hozzájuk is intézett egy felszólalást (ez olvasható a kiállított darab hátoldalán), azonban ezt már kicsit kevésbé emelkedett hang­vételben tette.

A kiállítás végéhez közeledve pillanthatjuk meg a komáromi erődből származó nemzetiszínű zászlószalagot. Komárom a világosi fegyverletétel után egészen októberig tartotta magát, akkor is csak azért adták át a várat a hatóságoknak, mert teljes elvonulást sikerült kiharcolniuk. Ezzel a magyar hősies­ség egyik szimbólumává váltak. A szalagra, a trianoni döntés után, amikor a város Csehszlovákiához került, írták fel „Az Isten vezérelje dicsőséggel vissza” feliratot. A huszárok őrizték mint ereklyét, az 1980-as években átadták a múzeumnak, ahol az méltóképpen került a kiállítás anyagába.