Diplomát kaptak

2020.06.24. 07:00

Elvégezték a színháziskolát Vas megyében

A Berzsenyi téren osztották ki a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. színháziskolai képzésének tanúsítványait: a Vas megyei igazgatóságtól kilencvenöten kapták meg most a diplomájukat.

Merklin Tímea

A színháziskolai tanúsítványokat a szombathelyi Berzsenyi téren osztották ki

Fotó: VN/NMI

A karanténidőszak miatt online képzés volt az ősszel bejáratott személyes alkalmakhoz képest, a hallgatók két tesztet és egy esszét adtak be a záróvizsgához. A tavaszi kurzus négy csoportjának résztvevői cirkuszba sem tudtak menni, hogy megtekintsenek egy aktuális előadást, ahogy a korábbi csoportoknak ez bevett gyakorlata volt. A színház-pedagógiai képzés célja az, hogy aki színházba vagy cirkuszba viszi a gyerekeket, maga is lásson frissen előadásokat, hogy a látottakat közösen elemezve, új inspirációkat szerezve tudjon hozzáállni a tanítványaival szerzendő közös élmények feldolgozásához. Az értő-befogadó közönség neveléséhez fontos, hogy a kísérő (pedagógus vagy művelődésszervező) is motivált és felkészült legyen.

Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója elmondta, az elmaradt színházi élmény pótlására több kisebb csoportban elviszik a kurzus résztvevőit a Weöres Sándor Színház és a Soltis Lajos Színház előadásaira, a vépi művelődési ház pedig felajánlotta, hogy kimehetnek hozzájuk drámapedagógiai tréningre.

A tavaszi kurzus mentora is Devecsery László, József Attila-díjas író, költő, rendező tanár volt, mint a korábbiaké. Amint mondta, a közvetlen színházi élmény és a személyes találkozások közvetlensége is hiányzott, de őszre megszervezi a színházlátogatásokat és a vépi drámapedagógiai tréninget, ami plusz lesz a korábbi képzésekhez képest.

A színháziskolai tanúsítványokat a szombathelyi Berzsenyi téren osztották ki
Fotó: VN/NMI

– Az első és a második csoportnak még meg tudtam tartani az első előadásokat, de a harmadik, negyedik csoportét már nem, mert kihirdették a veszélyhelyzetet. A résztvevők úgy tudtak tanulni, hogy a tananyagok felkerültek a Nemzeti Művelődési Intézet honlapján a színház-

iskola oldalára színháztörténeti tartalmakkal és előadó-művészettel kapcsolatos ismeretekkel – mondta Devecsery László, aki kilencvenöt tesztet és ugyanennyi esszét nézett át a karantén-időszakban, hogy a hallgatókat értékelni tudja.

A most végzett négy csoport hallgatói lefedték szinte teljesen Vas megyét: Viszáktól, Püspökmolnárin, Körmenden, Szentgotthárdon, Sárváron, a hegyháti falvakon, Góron, Bőn, Vépen, Gércén, Káldon át Nemesmedvesig. Köztük sok pedagógus volt. Éles Krisztina elmondta: szombathelyi óvodákból is érkeztek, vagyis már az óvodapedagógusok is érzik, hogy ez a képzés a nevelés szempontjából jól jöhet. Voltak könyvtárosok a Berzsenyi Dániel Könyvtárból és falusi könyvtárakból is, utóbbiak a Nemzeti Művelődési intézet közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzésébe is be fognak jelentkezni; valószínűleg ők lesznek településeiken a közművelődési szakemberek. Jöttek közösségi színterekből középfokú, és közművelődési intézményekből felsőfokú végzettségűek. A kurzusokon összességében még mindig több a diplomás, köztük olyan pedagógusok is, akik jelenleg nem tanárként dolgoznak, de úgy érzik, hogy még szükség lehet erre a végzettségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában