2020.06.05. 07:00
Emlékhely Szombathelyen: várják a felajánlásokat
Már több millió forint összegyűlt a terv megvalósításához, idén pedig az is kiderülhet, hogy néz majd ki a Nemzeti Összetartozás Emlékhely a Szent István parkban.
Fotó: Unger Tamás
Az erről szóló sajtótájékoztatón Melega Miklós arról beszélt: az egész országból egy pályázat keretében várják a művészek elképzeléseit a Trianon hatásait bemutató, reménykeltő hangulatú műre.
A beküldött terveket aztán egy független zsűri értékeli majd. A kiválasztott alkotás a Szent István parkban, a régi szökőkút helyén kap majd helyet. Pályázni a tervek szerint nyár végéig lehet, de szeretnék, ha idén már a győztest is kihirdethetnék.

A Nemzeti Összetartozás Szombathelyi Emlékbizottsága pedig továbbra is folyamatosan várja ehhez szervezetek, egyesületek, magánszemélyek felajánlásait. Eddig Szombathely város támogatásával együtt ötmillió forint gyűlt össze. A sajtótájékoztatót követően a székesegyház előtt megemlékezést is tartottak.
A harangzúgás után elénekelték a Himnuszt, a huszárok vezetésével átvonultak a Berzsenyi Dániel-szoborhoz, ahol a résztvevők úgy álltak körbe, hogy Nagy-Magyarország határait formálják meg.