Kevesebb diák, több munka

2020.07.24. 14:00

A szombathelyi nyelviskola alkalmazkodott a helyzethez: megnőtt az igény az online nyelvoktatásra

Kevesebb hallgató, több munka – körülbelül ez a mérleg az egyik legnagyobb szombathelyi nyelviskolában egy hónappal a veszélyhelyzet utáni újranyitást követően. A kényszer új folyamatokat indított el és megváltoztatta a nyelvoktatás struktúráját.

Tersztyánszky Krisztina

Tölgyesi Csenge a szombathelyi nyelviskolában. Továbbtanulási tervei miatt ült „iskolapadba” nyáron is

Fotó: Horváth Balázs

A járványt egyértelműen megsínylettük – összegez Nagy Mariann intézményvezető. Amikor március 27-én egyik napról a másikra le kellett húzni a rolót, semmi tapasztalatuk nem volt az online oktatásban. Három nap múlva azonban már megtartották az első internetes órát és egy hónap megfeszített munkával kifejlesztették saját online oktatási rendszerüket. Akkor még csak a hallgatóknak alig egyharmada fogadta el a váltást, ám most, hogy újra lehet 3D-ben is órákra járni, egyre nő a bizalom az online kurzus iránt is.

Tölgyesi Csenge a szombathelyi nyelviskolában. Továbbtanulási tervei miatt ült „iskolapadba” nyáron is
Fotó: Horváth Balázs

– Párhuzamosan továbbra is fenntartjuk az online oktatást is, ami dupla munkát és több munkatársat is igényel – magyarázza Nagy Mariann. – Sokan mindkét típusú foglalkozást igénybe veszik. Fenn kell tartanunk a távoktatás lehetőségét, hogy ha valaha előfordul a tavaszihoz hasonló helyzet, a hallgatóinkat ne viselje meg a váltás. Büszke vagyok rá, hogy egyetlen befizetett óra sem veszett kárba.

A tanuló kevesebb, mint tavaly ilyenkor volt. Ennek fő oka Mariann szerint az, hogy az emberek nem tudnak hosszú távra tervezni, bizonytalan, mi lesz ősszel a iskolában, a munkahelyen. Érthető módon megcsappant azoknak a hallgatóknak a száma is, akik egy tervezett utazás miatt szerettek volna gyorsan használható nyelvtudáshoz jutni. Vannak viszont, akik úgy gondolkodnak, hogy ezt az „utazásmentes” évet kihasználják és nyelvet tanulnak. Az iskola bázisát hatvan százalékban azok a fiatalok adják, akik tudatosan, elkötelezetten készülnek a jövőre, illetve olyan felnőttek, akiknek a munkavégzéshez kell az idegen nyelv.

Néhány hallgatót is megkérdeztünk, miért töltik a nyári napokat a nyelviskolában.

A kilencedikes Dallos Zalán az ősszel nyelvvizsgát szeretne tenni, a tizedikes Tölgyesi Csenge pedig már most arra készül, hogy majd Dániában folytasson orvosi tanulmányokat. Csordás Dávid németórákra jár a szünidőben, a szókincsét és a gyors válaszadási képességét csiszolgatja. Céljai a nyelvvizsga, a felvételi pontszerzés, az esetleges külföldi munkavállalás.

A 26 éves Csikortás Dávid a nyáron nyelvvizsga nélkül is megkapta a diplomáját, mégis tanul. Úgy látja, hogy a mai világban nyelvismeret nélkül nehéz boldogulni, még egy hazai állásinterjún is szükség lehet az angolra. Sportszervező képesítésével angol nyelvterületen pályakezdőként is sokkal jobb esélye van így állást kapni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában