műemlék épület

2020.08.14. 07:00

Felújítás után végre átadják a Radó-házat Répcelakon

Hosszú évek munkája után augusztus 20-án átadják a település egyetlen műemlék épületét, a felújított Radó-házat.

Polgár Patrícia

A Radó-kastélyból fennmaradt kertészlak hosszú évek óta elhanyagoltan állt a város központi részén. A város hosszas huzavona után végül 2015 decemberében tudta megvásárolni az épületet, amelynek felújítása során többször is komplikációk léptek fel, ezek miatt csúszott az átadó. Ezt a Répce fesztiválon szerették volna megejteni, ám a koronavírus-járvány miatt azt is el kellett halasztani – tudtuk meg Szabó József polgármestertől. A városvezető azt is elmondta: a felújított épületben Radó Kálmán-emlékszobát, egy kiállító- és közösségi teret rendeztek be.

Végre birtokba vehetik a Radó-házat a répcelakiak
Fotó: VN-Archív/HB

Augusztus 20-án 14.30-tól a művelődési házba közös ünneplésre várják az érdeklődőket. Beszédet mond Ágh Péter országgyűlési képviselő. 15 órától egy Radó Kálmánról szóló filmet mutatnak be, majd Harangozó Bertalan kormánymegbízott, Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke, valamint az egykori főispán örököseinek részvételével hivatalosan is átadják az épületet.

17 órától zenés programok várják az ünneplőket: fellép többek között Danics Dóra és Oláh Gergő is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában