Magyar zászlóval a kézben lovagoltak át Vas megyén

Kovács Norbert Cimbi a hazai néptáncmozgalom emblematikus alakja, hagyományőrző, néptáncoktató, koreográfus, rendezvényszervező, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús Táncos, és ha kell, ezek szerint a lovat is megsarkantyúzza.

Miközben társaival tegnap Őriszentpéteren pihent, elmondta, hogy az eredeti terv szerint stafétatúra lett volna június 4-től októberig: az egyes szakaszok teljesítése után a lovas csapatok átadták volna egymásnak a jelképes kötőféket, de a vírushelyzet ezt a verziót ellehetetlenítette, nem tudták megszervezni, mert sok volt a bizonytalanság, el lehet-e indulni egyáltalán. Így az országban mindenhol ezekben a napokban, egy időben lovagolnak a résztvevők, ki-ki a vállalt vidékeken.

Több lovas csapat járja végig a határszakaszokat. Vas megyébe hatan érkeztek két kísérővel, itt pedig kettéváltak, egy testvérpár északra, Szlovákia felé tart a felvidéki magyarokhoz, négyen pedig délre, Szlovénia felé a muravidéki magyarokhoz, ahol népzenekarral, gyerekekkel is találkoznak.

Cimbi és barátai hétfőn Jákról indultak, Kemestaródfán, Csákánydoroszlón át Őriszentpéterre, innen kedden mentek tovább Hodosra, ahonnan egy lovas csapat kíséri őket tovább a horvát határhoz. Jákon egy nagygazda, Rácz Károly látta vendégül őket éjszakára, adott szénát, istállót a lovaknak. Csákányban egy kis kocsmai beszélgetés során „töltötték fel az elemeket”, majd Őriszentpéteren Sülyi Péter adott szállást a pajtában, mögötte állószínt a lovaknak. Egyébként kísérőautó viszi az állatok eledelét (is) utánuk, a zabot, abrakot, és legeltetnek is.

A Vas megyei szakaszról szólva kalandos a történet: eltévedtek az erdőben, úsztak a patakban – ami váratlanul csak ott volt mély, ahol átkeltek rajta –, feltörte a nyereg a hátsójukat, de rendületlenek voltak az elhatározásukban. Nem könnyű végiglovagolni ezen a tájon, a környezeti akadályokon, az úttalan utakon, a lovak nem feltétlenül a GPS szerint mennek. A véletlen patakátúszás során megtapasztalták, hogy „ha fogod a kantárt, a ló kihúz”, így felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak.

– Bolondos az őrségi erdő – mondta Cimbi, több időt kellett rászánni, mint gondoltuk, de nagy élmény volt ez a nem mindennapi környezet. Nem az a cél, hogy az aszfaltot és a lovak lábát koptassuk, a természetben akarunk menni.

Ilyen hosszú és nehézségű lovagláshoz, mint amilyen ez a kihívás, a társaság egyik tagja sem szokott, habár Cimbi a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes tagjaival „kisebb”, 30-40 kilométeres túrákat megtett már. Ahogy meséli, nem gyerekkorában, hanem későn, felnőttként tanult meg lovagolni, amikor 16-17 éve Kiscsőszre költözött, hagyományos életet élő falusi ember, gazda lett (előtte vállalkozó volt), és vett néhány lovat.

Egyedül tanulta megülni, keserves tapasztalatok árán, mert rengeteget esett, mire baráti viszonyt, igazi társkapcsolatot sikerült kialakítani a lóval, közösségi lovaglások alkalmával leste el a jó megoldásokat. A társaival régi katonai nyergeket használnak, nincsenek kipárnázva, csak egy szál bőr van a vaskereten, este a babapopsikrém segít. Lovaglás közben nem figyelnek a sérülésekre, a felszabaduló hormonok fájdalomcsillapítóként működnek.

– A Kárpát-medence körbe­lovaglását önmagunk megbecsüléséért, a régi nagy magyarok tiszteletére csináljuk. Nem hirdettük, csak összeszedtük az ismerősöket viszonylag szűk körben, mert így kedvelhető a program. Fél éve készülünk erre, nagy várakozás előzte meg, szerencsére ez a két ország zöld maradt. Mindenkinek van komoly munkahelye, két hét karantén nem fér bele az életünkbe.

Kedden délelőtt 11 órakor a csapat továbbindult a déli határ felé, azzal a nyitott szívvel, hogy milyen nagy boldogság lesz majd meglobogtatni a magyar zászlót lent a horvát határon, ahol az önként vállalt küldetésük véget ér.