Mintegy 1800 téglán hagyhatták kézjegyüket a szombathelyiek a városházán

Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész életművéből 111 alkotást ajándékozott szülővárosának, amelyek az egykori Éva-malomban kapnak majd helyet. Az épület átépítését a művész fia, Schrammel Zoltán tervezte, aki a homlokzatra egy közösségi alkotás lehetőségét ajánlotta. A homlokzat téglaburkolata úgy válik darabonként egyedivé, hogy a város polgárai elhelyezik egy-egy nyers téglán kézjegyüket, majd ezek kiégetés után kerülnek végleges helyükre.

A Szombathelyi Képtár építését a nyolcvanas években téglajegyek vásárlásával segítették, akik magukénak érezték egy nemzetközi viszonylatban is jelentős kulturális központ megalapításának ügyét – ez a gondolat vezérelte a mostani akciót is.

Tegnap mintegy 1800 téglán hagyhatták kézjegyüket a szombathelyiek, a bizonytalan időjárás miatt az Iseum előtti térről a városházára menekített eseményen.

Elsőként maga Schrammel Imre, dr. Nemény András jelenlegi és dr. Puskás Tivadar korábbi polgármester látott el kézjegyével egy-egy téglát, de mintázott téglát Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója, több színművész, sportoló és persze mi is, így vas népés és vaol.hu-s tégla is tartja majd a Schrammel-gyűjteménynek otthont adó falakat.

Dr. Nemény András nyitóbeszédében emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió 280 millió forintot adott a gyűjtemény méltó elhelyezéséhez, a polgármester egyben köszönetet mondott Schrammel Imrének a felajánlásért és dr. Puskás Tivadarnak a sok munkáért, amely lehetővé tette, hogy mindez megvalósulhasson. A város polgárait pedig arra biztatta, tegyenek egyedivé egy-egy téglát ők is, így alkotva egy nagy közösséget.

Dr. Puskás Tivadar hangsúlyozta, Szombathely büszke Schrammel Imrére, a nemzet művészére, akit a magyar keramikus művészet megújítójának nevezett. Emlékeztetett, a művek elhelyezésének gondja 2015-ben oldódott meg, amikor a múzeumi negyed kialakításáról döntés született.

Schrammel Imre felszólalásában hangsúlyozta, bár műveit jó áron tudta volna külföldön értékesíteni, ott nem értik meg a művészetét. – Egy alkalommal, amikor Bécsben kiállítottam a Kőműves Kelemenné című munkámat, olyannyira nem tudtak vele mit kezdeni, hogy átneveztem az alkotást klausztrofóbiának – osztott meg egy általános derültséget kiváltó történetet a művész.