A Szeged a vendég

2020.08.14. 21:00

Vasárnap 19 órakor hazai pályán szerepel a Haladás

A labdarúgó NB I. 4. fordulójában vasárnap 19 órakor a Szombathelyi Haladás a Szeged Csanád-Grosics Akadémiát fogadja.

Pum András

Győzelem, döntetlen, vereség – vereség, döntetlen, döntetlen. Az első a Szombathelyi Haladás, utóbbi vasárnapi ellenfelének, a Szeged Csanád-Grosics Akadémiának eddigi mérlege. A vasiak jobban szerepelnek riválisuknál, holott Szegeden kimondva, kimondatlanul az első öt hely valamelyik a cél. Stabil anyagi háttér, gyönyörű stadion, népes szurkolótábor, korábbi NB I-es játékosokkal megtűzdelt együttes – az alföldiek mégis beragadtak a rajtnál. A dr. Dobos Barna irányította kék-feketék keretében négy korábbi Haladás-futballistát, Mohl Dávidot, Grumics Miroszlavot, Simon Ádámot és Gajdos Zsoltot is találunk. Rajtuk kívül Tóth Gábor, Koszó Balázs, Aleksandar Jovanovics, Germán Tamás, Takács Tamás is jónéhány első osztályú találkozón szerepelt már. A szegediek legutóbb hazai pályán csak 1-1-re végeztek az újonc Szentlőrinccel. Ami a Haladást illeti, a vasiak 5-1-es siófoki győzelmükkel magasra tették a lécet, ám a mezőny kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy rá követően pár nappal Szombathelyen 1-1-re végeztek a Szolnok ellen, majd – bár pontot érdemeltek volna – 2-1-re kikaptak Gyirmóton.

Németh Milán biztos pont a pálya bal oldalán
Fotó: Unger Tamás

-Annak fényében, hogy korábban a feljutásról szóló hírek érkeztek Szegedről, eddig nem úgy alakultak az eredményeik, ahogy szerették volna – mondta Mátyus János, a Haladás vezetőedzője. – Biztos, hogy nagyon dacos, akaratos csapattal találjuk magunkat szemben – de hiszem, hogy csakúgy mint játékban, az akarati tényezőkben sem múlnak felül bennünk. Rengeteg komoly NB I-es múlttal rendelkező futballistájuk van a szegedieknek – mi csapatként akarjuk megállítani őket. Első bajnoki vereségünk után vagyunk, nem akarjuk megszokni ezt az érzést, úgyhogy győzni akarunk. Látszott a fiúkon, hogy fejbekólintotta őket a gyirmóti vereség – de tudtuk, előbb-utóbb eljön az a pillanat is, amikor pont nélkül maradunk. Más kérdés, hogy fájó volt így kikapni, hogy egy általunk felkészített futballista végzett ki bennünk. Korábban is sokszor lenyilatkoztam: reálisan nézve a középmezőnyben van a helyünk, úgyhogy nem lehet elégedetlen az eddigi szereplésünkkel. A Szeged ellen és a folytatásban kardinális kérdés lesz a védekezésünk, vissza kell térnünk a korábbi hatékony játékunkhoz. Kelemen Dávid érkeztével remélhetőleg stabilizálódik a védekezésünk – a védő már a meccskeretben lesz. Schuszter Ronaldon kívül valamennyi játékosomra számíthatok.

A Paksról a bajnokság végéig kölcsönbe érkezett Kelemen Dávid mindössze szerdán csatlakozott újdonsült társaihoz. A 28 éves hátvéd ennyi idő alatt is kiváló tapasztalatokat szerzett a Haladásról.

-Több klub is érdeklődött irántam, végül a Haladás mellett döntöttem – úgy éreztem ez lesz számomra a legjobb megoldás – mondta a belső védő Kelemen. – Tisztában voltam vele, hogy nagy múltú klubhoz jövök, sokat játszottam ellenfélként a Vasassal, az MTK-val, a Pakssal a Rohonci úton. Emlékszem, még a régi stadionban egyszer a Kenesei Krisztián-fémjelezte Halival csaptunk össze – az akkor tapasztalt hangulat megfogott. Sokszor nem is nyertünk itt. Úgyhogy nem hezitáltam, amikor a Haladás megkeresett. Sokat számított döntésemben, hogy szép stadionban futballozhatok, remek edzőpályákon készülhetek, az edző személye is fontos volt és a játékosok közül is sokat ismerem – rendben vannak tehát a körülmények. Egyelőre egyedül érkeztem, gyermekem most kezdi el az óvodát, a családom egyelőre otthon maradt. Aztán ha hosszabb távon maradok Szombathelyen, utánam jönnek. Az nem zavart, hogy NB I-ből NB II-be érkeztem, hiszen ahogy említettem az előbb, első osztályú körülmények vannak Szombathelyen – és a szurkolótábor is első osztályú. Ráadásul erős csapatok alkotják a másodosztályt – de szeretnék minél jobban szerepelni a Halival és szeretnék minél többet játszani. Noha csak pár tréningen vagyok túl, jó iramú, pörgős edzéseken vettem részt. Ismerem az NB II-es mezőnyt, tudom, hogy a Szeged jó játékerőt képvisel, de mivel itthon játszunk nincs miről beszélni: nyerni kell. Nincs olyan csapat a másodosztályban akitől hazai pályán félnünk kellene.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában