Gyémántlakodalmát ünnepelte a felsőcsatári házaspár, Móricz József és felesége

Kivételes, szép ceremónia helyszíne volt szombaton a szőlőhegyi kápolna: a Móricz házaspár fogadalommal erősítette meg a szinte napra pontosan hatvan évvel ezelőtt kimondott igent, utána családi összejövetelen ünnepeltek. Házasságuk rövid krónikáját, életük példáját lapunkkal is megosztották.

1958 decemberében az oladi kultúrház egyik táncos összejövetelén ismerkedett meg Jóska bácsi és Lujzi néni. A későbbi férj, akkoriban Szombathelyen a helyi járatú busz egyik sofőrje a kollégájával, a feleség, Lujzi néni az édesanyjával ment a bálba. Mellőle kérte fel a 21 éves lányt a 23 éves ifjú. Az első táncot újabb találkozások követték, a buszon megbeszélt randevúk sétákban, mozilátogatásokban merültek ki. Jóska bácsi már nem emlékszik pontosan, mi fogta meg a fiatal lányban: „talán a határozottsága, a szeme vagy az alakja” – az viszont biztos, mindig várta, hogy viszontláthassa a kedvesét. A találkozásokból szerelem lett, a szerelemből esküvő: 1960. szeptember 17-én az oladi templomban adták össze őket az egész família, 120 ember jelenlétében. Mindkét család örült a választásnak.

A nagy lakodalom után jöttek sorban a munkás hétköznapok. Balogunyomban Jóska bácsi szüleivel, 1963-tól egy szombathelyi albérletben éltek. 1965-ben a Csónakázótónál, a Badacsony utcában építkeztek, hozzájuk hasonló fiatal párokkal a szomszédságban. Összefogással, társadalmi munkában épült a házuk, utána öt-tíz évig jártak vissza azokhoz, akik nekik segítettek. Lujzi néni úgy emlékszik, eleinte nem volt nyugodt életük. Meg kellett teremteni az egzisztenciát. Ennek ellenére a munka és a gyereknevelés mellé a jókedv, a barátkozás, a kirándulások is belefértek az életükbe. Nagyobbik fiuk 1966-ban született, a kisebbik 1969 decemberében. Szófogadó, jó tanuló, jó sportoló gyerekek, mindkettő tájfutó, akikre igazán büszkék voltak, és azok lehetnek most is. A fiúk azóta családot alapítottak, „három aranyos, tisztelettudó unokával”, két lánnyal és egy fiúval ajándékozták meg a nagyszülőket.

Visszatérve a 70-es, 80-as évekhez: a kezdeti nehézségek után könnyebb időszak következett. Jóska bácsi először buszsofőr volt, később taxira váltott, majd tehertaxira, Lujzi néni pedig a postán dolgozott, aztán egy óvodai konyhán.

A rendszerváltás után vállalkozásba kezdtek – évekig Lujzi néni üzemeltette a CB-taxiközpontot. Amikor igazán felfutott az üzlet, több diszpécserrel dolgoztak. Változást hozott a 2000-es év: miután a fiúk mindketten kirepültek, az ötszobás szombathelyi lakóépületből az addig nyaralóként funkcionáló felsőcsatári házba költözött a házaspár. Azóta ott élnek, fogadják a családot, az unokákat, akik nagyra értékelik a mamánál, papánál kitapintható nyugalmat, jó légkört, természetes közeget és szeretetet. Lujzi néni meséli: az elmúlt tíz évben nem akadt olyan, hogy ne hajtottak volna végre valamilyen beruházást a házon. Garázsépítés, szigetelés, pinceátalakítás – a kétkezi munkájukkal sok mindent csináltak. És a mai napig van céljuk: bár kényelmes a ház, az asszony tervei között szerepel az átszínezése. Mesélik azt is, hogy Jóska bácsinak mindene volt a szőlő. Az idén, 85 évesen, kissé meggyengülve ezzel már nem bírt, most egy kedves ismerősük gondozza a tőkéket.

A házassági évfordulókat, születésnapokat minden évben megtartják. Olyankor összejön a szűk család, és a mai napig a mama főzi a többfogásos ebédet, fáradhatatlanul. Amíg bírja, csinálja, mondja Lujzi néni. Nem győzi dicsérni a gyerekeit, menyeit, unokáit, akikkel jóban-rosszban összetartanak. Időskorukra Jóska bácsi aggódósabb lett, de a szívósságából ő sem veszített: véghez viszi, amit kitalál, „még ha beleszakad is”. Lujzi néni továbbra is intézkedik, autót és háztartást vezet, kiskertet gondoz, és a kutyákkal járja az erdőt.

Állítja, hogy a férje és közte valói békétlenség soha nincsen – mondogatnak ugyan, de haraggal még nem feküdtek le soha. Visszanézve, semmit sem csinálnának másként, minden úgy volt jó, ahogy alakult. A nehézségeket megoldották családon belül.

És hogy miként lehet kitartani ennyi évig egymás mellett? Hol Jóska bácsi alkalmazkodott, hol Lujzi néni. Ha volt is vita, egyszer csak elkezdtek nevetni, aztán szent volt a béke. Ez a szeretet, mondják elérzékenyülve.