2020.10.02. 14:00
A jövő évi adóbevétel az ideinél várhatóan kevesebb lesz
Szerdán tartottak képviselő-testületi ülést az önkormányzati hivatal tanácskozótermében. Elbírálták a Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár igazgatói posztjára benyújtott pályázatokat, felülvizsgálták a Bursa Hungarica ösztöndíj jogosultsági feltételeit, és szó esett az adóbevételek alakulásáról is.

Sokan járnak a répcelaki könyvtárba, Őri-Farkas Anikó is rendszeresen megfordul itt Fotó: HB
A képviselő-testület a művelődési ház intézményvezetői feladatainak további, folyamatos ellátására június 25-én megtartott ülésén pályázatot írt ki, tekintve, hogy ezidáig megbízott igazgató látta el annak vezetését.
– Szerdai ülésünkön bíráltuk el a beérkezett pályázatokat, a képviselők pedig egyhangúlag Boros András eddigi megbízott igazgatót szavazták meg az elkövetkezendő öt évre a Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár vezetői székébe – tudatta Szabó József, a város polgármestere.
Boros Andrásé mellett egyébként két másik pályázat érkezett a poszt betöltésére – közülük az egyik hiányosan, melynek írója később vissza is vonta azt, a másik pedig a határidő lejárta után.
Változtak a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat jövedelemhatárai: a képviselők ezek felemeléséről szavaztak, így biztosítható, hogy a városban minél többen juthassanak hozzá az ösztöndíj összegéhez.

A testület megtárgyalta az adóbevételek 2019-es alakulását: a költségvetésben meghatározott összegnél nagyobb bevételhez jutott a város, ám mégsem felhőtlen a városvezetés öröme.
– Sikeres évet zártunk ebből a szempontból, de aggódással tekintünk a jövőre. A következő évben fizetik majd az idei év után az iparűzési adót, így a jövő évi bevételünk várhatóan kevesebb lesz. Ez most egy jó év, de igyekszünk a várható nehézségeket idei takarékossággal kivédeni – mondta a polgármester.
Megüresedett az Arany János utcai önkormányzati bérlakás, a város fiatal házasok számára fenntartott otthona. Ennek betöltésére szintén pályázatot írt ki a képviselő-testület, melynek beérkezési határideje október 20-a.