2020.10.10. 07:00
Egészségfejlesztés akadály nélkül – A mellrákra hívták fel a figyelmet Szombathelyen
A mellrákra felhívó videóbemutatóval egybekötött projektzáró sajtótájékoztatót tartott a Szombathelyi GESZ, az Egészségfejlesztési Iroda és a Szombathelyiek Egészségéért Egyesület.
Vigné Horváth Ilona igazgató számolt be az eredményekről. Az egészségfejlesztési iroda 2018 óta működik
Fotó: Unger Tamás
Vigné Horváth Ilona igazgató elmondta: az alapellátás és a népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése, a népegészségügy helyi kapacitásának fejlesztése, valamint a várost és járást kiszolgáló Egészégfejlesztési Iroda létrehozása volt a célja annak az Emmi által kiírt pályázatnak, amelyen sikerrel vettek részt.
A sikeres pályázat révén 2018 áprilisában létrejöhetett a szombathelyi egészségfejlesztési iroda. 90 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kaptak. Szombathely ökormányzata pedig közgyűlési határozatban rögzítve vállalta, hogy a kétéves pályázati idő lejártát követően további három évig fenntartja az irodát, amely a Nádasdy Ferenc utca 4. szám alatti, akadálymentesített épületben várja az érdeklődőket az egészségfejlesztés és lelki egészség védelmének területén dolgozó négy szakmai munkatárssal.
Mindezek után a mellrák elleni küzdelemre felhívó videót mutattak be. Fontos, hogy a vírushelyzet idején se kerüljön háttérbe a téma. A felvételen kilenc ismert Vas megyei nő – többek között Kormos Györgyi írónő, aki maga is érintett a betegségben – beszél a megelőzés fontosságáról: vigyázzunk magunkra!