Halálos iramban?

2020.10.31. 07:00

Ezek voltak az év eddigi legextrémebb gyorshajtásai Vas megyében

Folyamatosan beszámolunk a hónap legkirívóbb gyorshajtásairól, most viszont az év eddigi legextrémebb eseteire voltunk kíváncsiak.

vaol.hu

Nemrég írtunk róla, hogy olvasónk szerint indokolt lenne emelni a sebességhatárokat, a szakértő viszont másképp látja. Unger József közlekedésbiztonsági szakértő korábbi cikkünkben arra is emlékeztetett, hogy ahhoz, hogy megbüntessenek, jelentősen túl kell lépnünk a megengedett sebességhatárt. Mégis rengetegen megteszik. A rendőrség összefoglalóiban is olvashattunk már egészen elképesztő eseteket, most viszont arra voltunk kíváncsiak, vajon melyek voltak a 2020-as év eddigi legkiemelkedőbb gyorshajtásai.

Az év eddigi legkirívóbb eseteiről a rendőrséget kérdeztük meg. Cser Zsófia c. r. főhadnagy mb. sajtóreferenstől megtudtuk, hogy július 9-én kiemelkedő szabályszegést rögzítettek a rendőrök a 84-es számú főút lakott területen kívüli szakaszán, Jánosháza térségében, amikor a sofőr 90 km/h helyett 223 km/h sebességgel száguldozott autójával.

Fotó: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Kiemelt mégegy esetet is, amikor egy másik sofőr Vasvár térségében, a lakott területen belül a megengedett 50 km/h helyett 145 km/h sebeséggel közlekedett.

Fotó: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Arra is kíváncsiak voltunk, vajon mi alapján dől el az, hogy hova helyeznek ki traffipaxot. Cser Zsófia c. r. főhadnagy mb. sajtóreferens válaszából kiderült, hogy a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei rendszeresen elemzik és értékelik a megye közlekedésbiztonsági helyzetét, ennek alapján választják ki az ellenőrzési helyeket.

 

 

Ezek is érdekelhetik