A speciális kiképzés

2020.10.02. 11:30

Harminchat önkéntes írt alá szerződést a honvédséggel, Celldömölkön is lesz felkészítés

A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra újabb harminchat jelentkező írt alá szerződést a Magyar Honvédséggel tegnap Celldömölkön. Szombathely után ez lesz a második kiképzési helyszín Vas megyében. Ez a típusú szolgálat bejelentett munkahelyként működik: a résztvevők fizetést kapnak.

Merklin Tímea

Celldömölkön lesz a második kiképzési helyszín, itt volt a szerződéskötés is Fotó: Szendi Péter

Fotó: © Szendi Péter

Több jelentkező volt, de harminchatan feleltek meg az egészségügyi és pszichológiai vizsgálatokon – tudtuk meg Babos Sándor őrnagytól, a MH 11. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetőjétől, aki hozzátette: az eredményes toborzás a járási hivatallal való együttműködés nyomán jött létre, Gecse József hivatalvezető és Kelemen Attiláné foglalkoztatási szakügyintéző aktivitásának köszönhetően.

A jelentkezők kétharmada volt munkanélküli, jöttek néhányan közfoglalkoztatásból is. A legtöbben Celldömölk és Jánosháza térségéből valók, de csatlakozott kőszegi és szombathelyi önkéntes is. Babos Sándor kiemelte: a cél az, hogy minél többen maradjanak a honvédség keretein belül, és vállalják a katonai pályát.

Celldömölkön lesz a második kiképzési helyszín, itt volt a szerződéskötés is Fotó: Szendi Péter

Sásdi Imre alezredes, az MH 83. Poppr Emil Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka elmondta: a speciális önkéntes tartalékosok kiképzése három ciklusból áll. Az első öt hét az alapfelkészítés, a második öt hét általános lövészkiképzés, majd három hónap a speciális lövészfelkészítés, ahol kötelékben – tűzpárban és rajban – dolgoznak. Az első öt hét után lehet átszerződni más szolgálati jogviszonyba. Lehetőség van Pápára, Győrbe, Tatára menni, illetve bárhova máshová is az országban.

A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével a magyar kormány a munkahelyteremtést segíti. Lényegében egy áthidaló megoldás, nem kell álláskeresési járadékért folyamodni. A résztvevők bruttó 161 ezer forint fizetést kapnak, úgy működik, mint egy bejelentett munkahely; jár az útiköltség-térítés, az egyenruha, az élelmezés.

Ha valaki visszatér a polgári életbe, területvédelmi tartalékosként tudja folytatni azt a szolgálatot, amit elkezdett. Egy plusz egy fél évet lehet valaki speciális önkéntes tartalékos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában