Mucsi Zoltán focistának indult, színész lett – Nádasdon járt

Jó negyedórával a 17 órára hirdetett esemény előtt érkezik, egyenesen egy olyan darab felújító próbájáról, amelyet februárban játszottak utoljára. Nem késik, ahogyan az egy profi színésztől elvárható, igaz, könnyű dolga volt, hiszen felesége, a szintén színész Moldvai Kiss Andrea volt a sofőrje. Mosolyogva lép a terembe, miközben kedvesen biccent tizenkét fős hallgatóságának. Bár a beharangozó könyvbemutatót ígért, a könyvről nem esik szó, tudatosan nem – aki kíváncsi rá, majd elolvassa. A szűk egy órában Mucsi Zoltánt lehet csak megismerni, aki nem Kapa és nem is Tóth János, Mucsi: Mucsi.

Bár Szolnokon született, 14 éves koráig Abonyban élt, és olyannyira focista szeretett volna lenni, hogy bár jó tanuló volt, egy fővárosi szakmunkásképzőbe jelentkezett, hiszen – mint azt akkor gondolta – teljesen mindegy, hogy hova jár, amíg nem kezd el a Fradiban játszani, és nem lesz a válogatott tagja. Merthogy Mucsi Zoltán a legnagyobb fradisták közül való, csak sajnos nem tartozik a legnagyobb focisták közé. Ez már mindjárt az első edzésen ki is derült számára, és miután nyilvánvalóvá vált, hogy a srácok, akiknél sokkal jobb szeretett volna lenni, messze tehetségesebbek, mint ő, egyből lemondott a futballról. Soha többet nem ment edzésre, a szakmunkásképzőt viszont betyárbecsületből elvégezte. Dolgozott is géplakatosként a hajógyárban meg a vasútnál, később pedig visszatért Szolnokra. 1979-ben éppen négy órában újságokat hordott ki 2900 forintért és némi jattért, amikor jelentkezett a Szolnoki Szigligeti Színházba egy álláshirdetésre, amelyben segédszínészt kerestek 2100 forintos fizetéssel, gyakorlatilag végtelen munkaórában. Azonnal elvállalta, és ott is ragadt 15 évig, közben háromszor felvételizett a színműre, mindannyiszor a második rostán esett ki. Mucsi Zoltán élete ezt leszámítva is többször komoly fordulatot vett, az egyik ilyen alkalom vitathatatlanul az volt, amikor Scherer Péterrel találkozott, a másik pedig, amikor Jancsó Miklóssal. A nagy ugrást az 1992-es Szomjas György-féle Roncsfilm, a még nagyobbat pedig az 1999-es Jancsó-féle Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten jelentette, aztán négy évvel később már jött is a Kontroll, de akkorra már megvolt az országos ismertség.

Egy színésznél mindig lényeges, hogyan tanul szöveget, hogyan próbál, Mucsi Zoltán olyan színész, aki igazán próbálni csak legalább nyolcvanszázalékos szövegtudás mellett tud, de ez a szövegtanulás – mint bevallotta – évről évre nehezebb. Arra a kérdésre pedig, hogy ment már el valaha nála a szöveg, azt felelte: „Ne álljanak szóba olyan színésszel, aki azt mondja, hogy nem, az ugyanis hazudik.” Elárulta azt is, hogy viszonylag jól viseli a kritikát. A rosszindulatúval igyekszik nem foglalkozni, hiszen az nem számít, viszont a jó szándékú bírálat azért tud fájni. Kiderült az is, utasított már el szerepet, de annak többnyire szervezési okai voltak, most novemberben például 32 előadása van a tervek szerint, ide bevállalni többet már nyilván nem lehet, persze a helyzet most több mint bizonytalan, hiszen tavasz óta 130 előadása maradt el a járvány miatt.

Mucsi Zoltán azt vallja, azért létezünk, mert hátha holnap kicsit jobbak leszünk, ő pedig láthatóan próbál is így élni.

Még nincs 18 óra, amikor a legnagyobb természetességgel kezdi el dedikálni frissen megjelent önéletrajzi könyvét. Persze, mert színész, meg aztán ott van a vasi kötődés is, apósának ugyanis Szalafőn van háza, és ahogyan fogalmazott, elég régóta jár már ide ahhoz, hogy ne tartsa magát gyüttmentnek. Mucsi Zoltán tehát nemcsak a színpadon, otthon van itt is, nálunk, Vas megyében.