2020.10.10. 07:00
Összefogással gátolták meg, hogy házalók megkárosítsanak idős embereket Gyöngyösfaluban
Gyöngyösfalu lakossága figyel egymásra. A héten is lakossági összefogással sikerült megakadályozni, hogy egy házaló társaság megkárosítson gyanútlan idős embereket.
Fotó: pixabay.com
Szerdán kora délután érkezett a jelzés a polgármesterhez, hogy egy lengyel rendszámú, fekete furgon jelent meg a faluban, melynek utasai szerelőnek adják ki magukat, így próbálnak bejutni a házakba. Tóth Árpád mindjárt ki is tette a település nyilvános közösségi oldalára a figyelmeztetést, azt a lakosok közül többen meg is osztották.
Telefonhívások is érkeztek, többen jelentettek be hasonló „látogatási kísérleteket”. A rendszám alapján a rendőrségi nyilvántartásból kiderült, hogy egy ismert, magyar-lengyel csapatról van szó, akik Ausztriába járnak lomizni, és más településeken is rajtakapták már őket a mostanihoz hasonló próbálkozásokon. A fokozott odafigyelést látva a hívatlan látogatók eltűntek a faluból.
- Összetartó a falu, figyelünk egymásra – mondta el Tóth Árpád polgármester. – Segítünk a beteg embereknek, szemmel tartjuk az egyedül élő időseket, figyelmeztetjük egymást, ha gyanús személyek bukkannak fel a településen. Sokszor már annak elrettentő hatása van a rossz szándékkal érkezők számára, ha a közösségi oldalon megjelenik a figyelmeztetés -tette hozzá Gyöngyösfalu első embere.
A Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság lapzártánkig nem adott választ arra a kérdésre, hogy hozzájuk érkezett-e bejelentés, illetve, hogy történt-e intézkedés a lomizókkal szemben.