Fellobbant a negyedik gyertyaláng az adventi koszorún

2020.12.21. 07:00

A közös ünneplések elmaradtak, de a szertartáshoz a legtöbb vasi városban ragaszkodtak

Ha szűk körben is, de hétről hétre meggyújtották az adventi koszorúk gyertyáit.

Budai Dávid

Az utolsó gyertyát dr. Szabó Gabriella és családja gyújtotta meg Őriszentpéteren

Fotó: Szendi Péter

Megyeszerte meggyújtották a települések koszorúin a negyedik gyertyát. Korábban az adventi gyertyagyújtás mindig jó alkalmat adott a közös ünneplésre. Az idén ez másképp történt, volt, ahol teljesen elmaradt a gyertyagyújtás, a legtöbb helyen azonban megtartották a

szertartásokat, csak éppen szűk körben. Szombathelyen szombaton a szentmisét követően lobbant fel a város koszorúján az utolsó láng dr. Horváth Attila alpolgármester jóvoltából. Előtte dr. Székely János megyés püspök beszélt annak a több mint félszáz érdeklődőnek, akik maszkban, kellő távolságot tartva, a barátságtalan ködszitálásban is részesei akartak lenni az utolsó gyertya meggyújtásának.

– Az idei karácsony csendesebb lesz, mint az eddigiek, nem lesznek benne nagy ünnepségek, találkozások, de talán nem is baj, jobban tudunk figyelni az ünnep lénye gére. Isten sze reti a csendet – fogalmazott a püspök.

A szombathelyi gyertya­gyújtáshoz használt lángot néhány héttel ezelőtt abban a betlehemi barlangban gyújtották meg, ahol Jézus Krisztus született. Miután a láng megérkezett Bécsbe, innen vitték tovább Európa nemzeteinek cserkészei saját országaikba, egyebek mellett Magyarországra, Szombathelyre is, de a Betlehemi békelángról gyújtották meg vasárnap Csepregen is a negyedik gyertyát.

Szentgotthárdon a templom előtti téren felállított koszorú adventi gyertyáit szombatonként a 18 órai mise után gyújtották meg. Így volt ez most hétvégén is, azonban az igazán látványos szertartás nem a negyedik, hanem a harmadik gyertya gyújtásakor volt – mesélte Bodorkós Imre plébános. Szentgotthárdon ugyanis Boldog Brenner János tiszteletére – a fiatal papot 1957 adventjének harmadik vasárnapján gyilkolták meg – a harmadik gyertya már hosszú évek óta nem rózsaszín, hanem a vértanúság jeleként piros. Az idén a harmadik gyertyát dr. Székely János megyés püspök gyújtotta meg, majd a hívek a jár­ványügyi szabályok betartása mellett körmenetet tartottak.

Jánosházán vasárnap 17 órakor gyújtották meg az utolsó gyertyát, ahogy az előző háromnál, ezúttal is Déri Péter plébános és Kiss András polgármester osztotta meg gondolatait azokkal, akik kilátogattak az ünnepségre.

Az utolsó gyertyát dr. Szabó Gabriella és családja gyújtotta meg Őriszentpéteren
Fotó: Szendi Péter

Őriszentpéteren évtizedes hagyománya van az ­adventi gyertyagyújtásoknak. A rendezvény egy pályázatnak köszönhető óvodai és iskolai programból nőtte ki magát, amihez műsor és vásár is társult – mesélte Őr Zoltán polgármester. Az idén persze ez másképp alakult. A gyertyagyújtásokat vasárnaponként 17 órakor, ezúttal csak szűk családi körben tartották meg. Az első gyertya a polgármesteré és családjáé volt, míg a többi gyertya meggyújtására olyanokat kértek fel, akik a járvány elleni védekezésben tevékenyen részt vettek és ott kimagaslóan teljesítettek. Így gyújtotta meg a második gyertyát a mentőállomás vezetője, Könye Attila és családja, a harmadikat a körzeti orvos, Kökönyeiné dr. Benczúr Barbara és férje, az utolsó gyertyát pedig dr. Szabó Gabriella gyermekorvos és családja. Az önkormányzat ezzel a gesztussal is szerette volna kifejezni a közösség nagyrabecsülését azok felé, akik felveszik a küzdelmet a járvánnyal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában