A személyesség és Körmend erejével

Úgy kell a személyesség, mint egy falat kenyér – ha eddig nem tudatosodott volna bennünk, 2020 szorongató karanténjában csillagos ötösre megtanuljuk a leckét. Tóth Judit interjúkötetéből pedig csak úgy süt az a karakán természetesség és közvetlenség, amely elevenné teszi mind a huszonöt, kötetbe foglalt beszélgetést. Ez az az újságírói képesség, amely nyilván csiszolható, tökéletesíthető, de valószínűleg nem tanítható, vagy van – vagy nincs. Most megvan! Öröm nézni, olvasni.

Mondhatnánk persze, hogy Tóth Jutkának könnyű: ismerős terepen jár (szinte lubickol a körmendiségben és ez a hangulat átragad a nem körmendi olvasóra is). De észrevétlenül a visszájára is fordulhat ez az előny. Hogy ezúttal nem fordul, a jól működő belső iránytűnek köszönhető. Meg a biztos hangütésnek. Akkor meg már mindegy, visz a sodrás, kanyarognak az életvonalak. Mint a Rába. Mind Körmendről indul, Körmendre tart. Úgyhogy talán tényleg maga a város teszi, a titkos – vagy nem is annyira titkos – főszereplő. Mert bár a kötet címe pontos, képzeletbeli alcímekkel megtoldható: Körmendi ábécé. (És tényleg ábécé. Mintha még a szerencsés névkezdő betűk is hozzájárulnának ahhoz, hogy az alfabetikus rend jól határozza meg a könyv szerkezetét. B – mint Batthyány. B – mint Belencsák. P – mint Patonay. T – mint Taylor. W – mint Wichmann Tamás.) Vallomás. Szemérmes óda a városhoz – amelynek arca sok kedves, érdekes, izgalmas ember portréjából áll össze. Mennyi sors, mennyi út, mennyi jó.

Minden kis- és nagyvárosnak legyenek olyan könnyű és biztos kezű krónikásai, mint Körmendnek Tóth Judit.

Az Életvonalak kiadója a Bereki Bárkás Egylet Egyesület, a szép dizájn a Grafirka Stúdiót dicséri.