Az új gyáregységbe májustól toborozhatnak

2020.12.28. 07:00

Már építkeznek Bükön

Már látványos az építkezés a büki iparterületen: mobil lakópark készül, ahol az 50 milliárd forintos gyárépítésen dolgozók laknak majd. Az új gyáregység 2021 novemberében már termelhet.

Bakos Ágnes

Fotó: Bakos Ágnes

Messziről látszik Bük határában a piros kerítés, amellyel a Nestlé 34 hektáros területét vették körbe. Egyelőre a terület egy részén folyik munka: konténerépületeket állítanak fel. A nagyszabású gyárbővítés dolgozói laknak majd a készülő mobil lakóparkban. Az építőmunkások a 32 ezer négyzetméteres új gyárépületet húzzák fel, ha az ütemezés szerint folyik a munka, akkor jövő augusztusra-szeptemberre elkészülnek, és várhatóan 2021 novemberében küldik majd az első prémiummacskaeledel- szállítmányt az új egységből.

Új fejezetet nyit a Nestlé magyarországi történetében a büki bővítés, amely a világjárvány okozta gazdasági sokk ellenére valósulhat meg – méltatta Arthur van Raalte, a Nestlé büki egységének gyárigazgatója. Hozzátette, hogy már jövő májustól toborozzák a készülő üzem dolgozóit.

Összesen 160 új munkahelyet teremt a Nestlé Bükön, ez a rendszerváltozás utáni legnagyobb élelmiszer-feldolgozóipari beruházás az országban – emlékeztetett dr. Németh Sándor, Bük polgármestere

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában