Minden csupa-csupa angyal – Konti Zoltánné Kovács Zsuzsanna kézműveskuckójában jártunk Sében

Minden csupa-csupa angyal. Mikor épp kezdődik másoknál a főszezon, ő épp felhagyott az angyalgyártással, már csak kínálja őket – vigye, akinek tetszik –, mert jön a hideg, fejpántot kell kötni az unokáknak. A hölgy korábban óvónő volt, hobbija a kézművesség. Egy-két éve nehezen mozog, de az alkotást nem adta fel: földre pottyant kis égi királynők kerülnek ki a keze alól. Egyik rózsa-, másik mákgubó-, harmadik dióhasú, a negyediknek tojástartó, az ötödiknek kerámiaharang a szoknyája. Szalagból kötött masni a röppenő angyal, a kosárkában Szűz Mária karjai közt egy golyó jelzi a kisdedet. Angyalt formál golyóra ültetett filcből, látunk szoknyát madeira csipkéből, keskeny és széles selyemszalagból is, aranyló szálak, apró csillagok a díszek, ánizs és fahéj a tüllszoknyába varrt illatok.

– Régebben manókat és mackókat is készítettem, sokat éjszakáztam, volt, hogy egyszerre százat kértek macis párnából, nem sokat aludtam. Azokat már nem csinálom, le kellett állni a sorozatgyártással, mert a hajtás az egészségem rovására ment. 2006-ban rokkantnyugdíjas lettem, az óvónői pályát is fel kellett függeszteni. A kézműveskedés sok kreatív lehetőséget ad, mindig kitalálok új dolgokat – meséli Zsuzsi. Egy-két éve mozgási nehézségei is vannak, váratlanul tört rá, azóta hol jobb, hol rosszabb, mindenesetre úgy kezdődött, hogy egyszer csak „nem tudott sietni”. – Korábban sokat bicikliztem, Bucsuig mentem mindennap, sokat gyalogoltam; szerettem tavasszal érezni a föld szagát, szerettem, amikor a nap sütötte az arcomat; ezekről le kellett mondani, nagyon hiányzik. A házon belül elég jól össze tudom szedni magam. Ritkán megyek el itthonról, félévente járunk össze vacsorázni az általános iskolás társaimmal, negyven éve vagyunk barátnők négyen. Ma is figyelünk egymásra, elmondjuk a bajunkat, segítünk egymásnak, amit tudunk. Legutóbb Horváth Erikánál voltunk, most én fogom meghívni őket az adventben, hogy jöjjenek el ajándékot készíteni.

A férj, Konti Zoltán érkezik a kertből, leül, mesélni kezdi, hogy Zsuzsi mostanában az öngyógyítás felé fordult, sokat olvas; az embernek saját magát megfejteni a legnagyobb talány. Nem lehet nem észrevenni a felesége iránti gyengéd figyelmet, törődést. Nagyon szép itt az angyalerdőben üldögélni az asztalnál: az imént, amíg még a férfi nem volt itt, a hölgy a szerelmük történetét mesélte. 16 éves volt, a bátyja után ment valahova, ahol Zoli is ott volt, megismerkedtek, hazakísérte.

– Megfogta a kezemet, és tudtam, hogy jó helye van a kezében – idézi fel kibuggyanó könnyek között Zsuzsi. Talán ilyen az a boldogság, amikor egyszerűen egy életen át tartó hálát érzünk a másik emberért. Három gyermekük született, Bogi 35, András 33, Klára 29 éves. Az unokák, Anna, Lolli, Kornél és Ábel szeretnek kézműveskedni Zsuzsi mamival, legutóbb hóembert ragasztottak.

– Megszerettem az angyalkákat. Karácsonyi énekek járnak a fejemben, amiket a szüleim énekeltek gyerekkoromban. Imádom a karácsonyokat, a dalokat, a hangulatot, eszembe jut, hogyan csilingeltek anyuék, amikor bejöhettünk a szobába a feldíszített fához – amire színesre festett égősorokat tettek –, és megütötte az orrunkat a fenyő illata… A kislány unokák azokat az angyalokat szeretik legjobban, amiket széles selyemszalagból készítek, olyanok, mint a selyemcukor.

Annika mindig igényt tart az első darabokra, a rózsaszínűeket kedveli, Lolli a lilát, bár épp most megcserélték maguk közt a színeket. Angyalokat még nem tudnak készíteni, de leülnek hozzám, szeretik nézni…

A fehér terítőre költözött kis égi seregben éneklő angyalok is vannak. Talán a lelkünkbe írt gyerekkori dalokat fújják újra – hogy mi lehet belőlünk, és most, hogy mi lehet még. Talán ez a csengő hang nyitja a karácsony csodáját, és eljut hozzánk a várva várt fény.