2021.01.08. 08:00
A jászkeszeg lett 2021-ben az év hala
A szavazatok csaknem felének megszerzésével a jászkeszeg lett a befutó az év hala választáson.
Fotó: Shutterstock
A Magyar Haltani Társaság honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 7683 szavazat érkezett be, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A három jelölt közül az ősi vonásokat viselő és napjainkra erősen megfogyatkozó angolna a szavazatok 20 százalékával lett a harmadik. Második a főként hegy- és dombvidéki patakjainkban élő, mindössze 8-10 centit elérő fürge cselle lett. Erre a viszonylag ritka és védett halunkra a szavazók 31 százaléka voksolt. Az élen 49 százalékos többséggel a közepes és nagyobb folyóink alföldi szakaszait kedvelő jászkeszeg végzett. A világos pikkelyei miatt Herman Ottó által még ónos jásznak nevezett jászkeszeg ezüstös színű pontyfélénk. Az alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a bodorkával vagy a vörösszárnyú keszeggel. A jászkeszeg pikkelyei azonban apróbbak, ezért az oldalvonalán mindig 55-nél több számolható, míg a másik két fajnál 50-nél kevesebb. Táplálékát zömmel az üledékben rejtőző gerinctelen állatok, férgek, puhatestűek alkotják. Áramláskedvelő faj, de a gyakran felfrissülő tavakban is megtalálható, amilyen például a Tisza-tó, a Balatonban azonban ritkaság. Ívásuk késő tavasszal történik, ezért április 15-étől május 31-éig a fogásuk tilos. Ikrájukat a sóderes mederfenékre vagy a vízi növényzetre rakják. Közepes termetű halunk, a kifogható legkisebb mérete 20 centi, de a 30 centi fölöttiek sem ritkák. Húsa szálkás, de ízletes. A hazai horgászrekord 3,86 kilogramm (1995).