Engerné Lisztes Patrícia az év védőnője lett 2020-ban nagyváros kategóriában

A területi védőnők segítő személyek. Feladataik között szerepel a várandós és gyermekágyas anyák gondozása, a nővédelem, a gyermekek gondozása és a komplex családgondozás is. Engerné Lisztes Patrícia, amikor magáról beszél, a segítő mellett elsősorban boldog embernek vallja magát, akit nagyszerű kollégákkal, családdal és kisgyermekes családokkal áldott meg a sors. Hálás, hogy része lehet az életüknek, és kihívás, hogy megtalálja az utat a családokhoz.

– Óriási dolog, csoda volt, amikor Kiss Zsoltné, a szolgálat megyei vezetője felhívott az elismerés hírével. Titokban jelöltek, később kiderült, hogy a családok, a munkatársaim, a gyermekorvosok, a munkáltatóm terjesztettek fel a díjra, amelyet a kollégáim nevében is vettem át Budapesten. Nem egy embert illet ugyanis a kitüntetés – mondja Patrícia.

A Bem József utcában és az Oladi-lakótelep egy részén most 30 kismama és 217 hét év alatti gyermek tartozik a körzetéhez. 2012 óta dolgozik Szombathelyen, korábban Uraiújfaluban és Vámoscsaládon látogatta a családokat. – Az általános iskola után varrónőnek tanultam, munka mellett érettségiztem. Egy idő után nyilvánvalóvá vált: nem a szalag melletti munka az utam, gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Elvégeztem a csecsemő- és gyermekápoló szakot, rövid ideig a Markusovszky-kórház fertőzőosztályán dolgoztam, majd beiratkoztam a PTE Egészségtudományi Karára.

A védőnői gyakorlatát Répcelakon töltötte. Abból az időből Takács Mártát említi mentoraként, akinek sokat köszönhet. 2002-ben az említett Répcelakhoz közeli falvakban kezdte a pályafutását. Szolgálati lakást kapott „ott lett igazán védőnő”. És bár nehéz volt egyedül boldogulnia, fantasztikus emberek vették körül, akik segítették kiteljesedni. Onnan ment szülési szabadságra: öt évig volt gyesen két gyermekükkel. Pornóapátiban építkeztek a férjével, nem lett volna megoldható a bejárás: 2012-ben Szombathelyen folytatta.

– Mindig olyan helyre tett le a Jóisten, ahol óvtak, segítettek. Ha fizikailag, lelkileg néha el is fáradok, a körülöttem lévők feltöltenek – mondja Patrícia.

Amikor elkezdte a főiskolát, két dolgot nem tudott: biciklizni és beszélni. Pedig a kommunikáció és a mobilitás is szerves része a védőnői munkának. Ma már egyikkel sincs gondja, máskülönben nehezen látná el a feladatait a körzetében, ahol sok a szülőképes kismama, és – lakótelep lévén – sokan csak néhány hónapot vagy évet töltenek, aztán továbbköltöznek. A vándorlás jellemzi a családokat, pedig Patrícia szereti a kapcsolatot elmélyíteni, szorosabbra fonni a gondozottakkal. Amikor kisbaba születik, az első két hónap a legnehezebb a családoknak. Ő a kötelező látogatásokon felül igény szerint gondoz és elérhető. Akár vasárnap is – beépült a családba is a munkája: a férje, gyermekei és a nagyszülők támogatása nélkül nem tartana itt.

– Igyekszem mindennap a legjobbat megtalálni a hivatásomban, bár vannak nehéz időszakok. A munka szépsége ott kezdődik, amikor megérkezik egy várandós kismama, szorong, izgul, lassanként megnyílik, és végigvihetem vele a kilenc hónapot. Nemcsak én szeretném a bizalmukat elnyerni, fontos, hogy engem is ismerjenek. Tudok szigorú is lenni, ha a baba és az anya érdeke ezt kívánja.

Amikor egy kis újszülött az első látogatáskor rám néz, mindig üdvözlöm, és azt mondom: eddig csak a szívedet hallgattam. Tiszta szemmel néznek vissza, ahogy a nagyobb gyerekek is őszinték.

Patrícia sok segítséget kap a gyermekorvosoktól, jó kapcsolatot alakított ki a gyermekjóléti szolgálattal – együtt dolgoznak a családokért. A karanténidőszak nagy leckét adott mindnyájuknak, beleértve a szülőket is. Külön köszöni nekik, hogy tavasz óta is mellette állnak. Meg kellett tanulniuk a „másfajta gondozást”: minimálisra csökkentették a látogatásokat, a státuszvizsgálatokat online végzik, ami szoros együttműködést kíván a szülőktől. Viberen, e-mailen, telefonon kell átbeszélni sok mindent a táplálással, mozgással, szociális fejlődéssel kapcsolatban. Az újszülött-látogatások nem maradtak el – a gyermekágyas időszakban és az első hat hónapban ezek nélkülözhetetlenek.

– Az édesanyáktól mindig azt kérem, hogy az ösztöneiket is figyeljék, miután megérkezett a kisbaba. Gyakran mondom: a sírás jó jel, a csecsemők így fejeznek ki mindent. És azt is: van, amikor nincs tanács. Az idő segít, csak várni kell. Ha úgy is érzik, hogy nincs fény az alagút végén, tudatosítanunk kell, hogy mindig van segítség – mondja. A szabályok még nem lazultak, továbbra is ritkák a személyes találkozások, de a státuszvizsgálatokra már fogadják a gyerekeket.

Visszatérve a Magyar Védőnők Egyesülete díjára: a budapesti átadó örök emlék és pecsét – mondja. Most még inkább meg kell szolgálnia az elismerést. Végül a mondást idézi: „A kéz, amely a bölcsőt ringatja, a világot is igazgatja.” Hite szerint azért kell összefogniuk, hogy e kezeket segítsék.