Az uralkodó bolygó a Szaturnusz

2021.01.19. 14:00

Mi vár ránk 2021-ben? – Sorselemzőt kérdeztünk

Molnárné Máté Zsanett sorselemző azt vallja: mindannyian feladattal jöttünk a világra, csak meg kell találnunk, hogy mi az. A jóslás nem az ő asztala, de a spiritualitás erejével – ha megvan bennünk a kellő nyitottság és elhatározás – segíthet rátalálni a helyes útra.

Cseh-Egyed Bernadett

Fotós: © Cseh Gábor

A 2021-es év uralkodó bolygója a Szaturnusz: a karma, a sorsszerű fordulatok, a törvény, a rend szimbóluma, az asztrológusok a Nagy tanítóként is szoktak rá utalni. Horoszkópbéli helyzete befolyásolja hatását, de általában próbára tesz mindannyiunkat.

Molnárné Máté Zsanett úgy fogalmaz: a Szaturnusz a bíró, akinek joga van a törvénykönyv szerint döntenie az alperes és a felperes között. Ragaszkodik a szabályokhoz, azt éreztetheti az emberrel, hogy szigorú keretek között élheti az életét. Szerinte ez a bolygó megerősít bennünket abban, hogy azzal foglalkozzunk, amiért tulajdonképpen a világra jöttünk. – Én egyfajta útmutatót próbálok adni. Nem hiszek a hurráoptimizmusban, de vallom: meg kell találni a valódi problémát, ki kell tudni lépni belőle. Nem tudom, honnan ez az erő, képesség, adottság, de általában ráérzek, mi foglalkoztatja a hozzám érkezőket. Szeretem, ha a beszélgetés végén úgy érzik az engem megkeresők: kaptak tőlem valamit – mondta. Hozzátette: előfordul, hogy valaki azért nem tud kilépni a számára kényelmetlen helyzetből, mert már annyira hozzászokott, hogy fel sem tűnik neki, eszébe sem jut: van lehetősége, joga a változtatásra. Egyfajta útmutatót igyekszem adni, mert ha önmagunkból indul ki a változás, akkor esélyes, hogy a körülöttünk lévő dolgok is változnak.

Fotó: Cseh Gábor / VN

Molnárné Máté Zsanett többféle kártyával dolgozik. Az egyik csomag lapjain művészeti alkotások láthatók, inga segítségével választja ki azt a hármat, amely közelebb viheti a megoldáshoz a vele szemben ülőt. A legbüszkébb talán saját paklijára, az illusztrációkat képzőművész barátnője, Hodosi Júlia készítette. Ezeket használta akkor is, amikor a lenti, napjegyek szerinti útmutatót adta 2021-re.

Kiemelt képünkön: Molnárné Máté Zsanett egyfajta útmutatót próbál mindenkinek adni

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!