Túlélő írta: bokáig jártak a vérben

2021.01.10. 07:00

Négyszáz éve történt Csepreg dúlása – sokakat megöltek, kiraboltak

Csepreg Vallási háborúnak tüntették fel, valójában súlyos hatalmi kérdés volt az a több mint ezer áldozatot követelő összeütközés, amely január 9-én négyszáz éve volt, és „Csepreg dúlásaként” ismeretes a történelemben. Sági Ferenccel beszélgettünk.

Merklin Tímea

Forrás: VN

Fotó: Merklin Tíme

Már a 375. évforduló előtti években ráállt a történelmi tények felderítésére egy honismereti körön belüli vita után, amit a helyiek a Csepreg határában folytatott szentkirályi ásatás okán folytattak, ahol sok csont került elő. A régészek megállapították: nem az 1621-es vérengzés halottjai voltak, amint azt az akkori szóbeszéd tartotta, hanem a középkori templom körüli temetkezés nyomai.

Sági Ferenc a könyvtárban és a Batthyányiak körmendi levéltárában gyűjtött, eredetiben olvasta az akkori jelentéseket, amelyek beérkeztek Batthyány Ferenchez, a dunántúli főkapitányhoz, aki egyben Sopron vármegye főispánja is volt. A helytörténésznek a kutatás során a régi magyar nyelv másságával is meg kellett küzdeni.

Először is mindent elolvastam, amit addig leírtak a dúlásról, mert máshogy nyilatkoztak róla az evangélikusok és a katolikusok. Az evangélikusok felől az ellenreformáció oldalát domborították ki – mondta Sági Ferenc, aki elmesélte a vérengzés történetét is. – Amikor rátörtek Csepregre, az alsó-városiak a Szent Katalin-, a felső-városiak a Szent Miklós-templomba menekültek. A mai Bognár utcánál jöttek be a támadók, ott kezdődött a harc. A védelmet soproni lovasok erősítették, akiket részben levágtak, és kiszorítottak a városból, Acsád, Sárvár felé ment vissza a maradék csapat. A támadók aztán felnyomultak a Szent Miklós-templomig, útközben raboltak, fosztogattak, gyilkoltak. Az erődített templom lőrésein át lőttek rájuk, ők visszalőttek. Majd létrákkal rohamozták meg a falakat, és bent is mindenkit lekaszaboltak. A túlélő diák azt is leírta, hogy a templomban bokáig jártak a vérben, és a dúlásnak összesen 1223 halottja volt. Sokan a toronyba menekültek, ezért annak alágyújtottak; volt, aki meghalt a tűzben, volt, aki kiugrott az ablakon… És ez csak az első nap volt, a következő két napban erőszakoskodtak a nőkkel, kínozták az embereket, elvitték a gabonát, elhajtották a marhákat, felgyújtották a várost…

Sági Ferenc azt mondja, a támadás azért érte a várost, amely akkor evangélikus vallási központ volt, mert a császár el akarta érni, hogy visszatérjenek a főurak a hűségére, és mivel nem tették, így büntette meg őket.

Kiemelt képünkön: Sági Ferenc a Szent Miklós-templomnál, ahol öt-hatszáz halott volt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában