Fiatalok, idősek és a turizmus is szerepel a Muraba ETT idei terveiben

2021.01.18. 07:00

Új lendülettel a térségért

Mozgalmasnak ígérkező év áll a Muraba Európai Területi Társulás (ETT) előtt. Már elkészítették az ez évi terveket, amelyekben a már megkezdett tevékenységek folytatása és néhány új kezdeményezés is helyet kapott a határ menti együttműködések területén.

Tersztyánszky Krisztina

Fotós: Unger Tamás

A társulás minden korosztály érdekeit szem előtt tartja, de különösen fontos számukra a fiatalok „helyzetbe hozása”. Természetesen a vírushelyzet miatt számos program megfogalmazása csak feltételesen lehetséges, de az már biztos, hogy az idén tető alá hoznak egy nemzetközi ifjúsági kerek asztalt, melyen a határtérség ifjúságot érintő döntéshozói, képviselői vesznek részt. Az eseményen az oktatási és önkormányzati szektor mellett teret szeretnének adni a fi atalok érdekképviseletének a megjelenítésére is, hogy közösen tárják fel azokat a jó gyakorlatokat, a térségben rejlő lehetőségeket, amelyek segíthetik az érintett korosztállyal való párbeszédet. A Külgazdasági és Külügyminisztérium az előző esztendőben már döntött arról, hogy az eseményt szinkrontolmács finanszírozásával támogatja.

A másik, ifjúsággal foglalkozó kezdeményezés a Mura vidéket érinti. A celjei népi egyetemmel közösen dolgozták ki, és az a célja, hogy növelje azoknak a fi ataloknak a vidéki foglalkoztatási lehetőségeit, akik sem a munkaerőpiacon, sem az oktatási területen nem aktívak. Az idősek szabadegyeteme decemberben az online térbe menekítve is sikerrel debütált. Rövidesen a Muravidéken is megkezdődik, a Rábavidéken pedig folytatódik a helyi előadókkal felvett, hasznosismeret- terjesztő előadások sora. A harmincperces kisfi lmeket feliratozni fogják, így a szomszédos ország „hallgatói” is megismerhetik őket.

Ugyancsak folytatódik a tavaly már előkészített Motivage program. Legnagyobb hozadékának az ígérkezik, hogy szentgotthárdi mintára és magyar szakemberek segítségével Lendván is kiépül a jelzőrendszeres házi segítségnyújtási rendszer, Szentgotthárdon pedig korszerűsítik a már meglévő szolgáltatást. Sajnos a vírushelyzet miatt több tapasztalatcsere és képzés elmaradt tavaly, ezeket remélhetőleg sikerül az idén bepótolni.

Az idősek foglalkoztatási kérdései mellett nagy érdeklődés előzi meg a „reaktiválási” programot, amely egyebek közt arról szól, hogy az idősek átadják tudásukat a fiataloknak.

Több terv a turizmust, a határtérség jobb megismertetését szolgálja. Így például a tervezett rábavidéki értéktár.

– Egy értéktár annál erősebb és kulturálisan, illetve idegenforgalmilag annál ismertebb, minél több egyformán magas színvonalú helyi érték jelenik meg benne – magyarázza Papp Bálint, az ETT igazgatója. – Tekintettel arra, hogy a Rábavidéket aprófalvas települések jellemzik, amelyek mind rendelkeznek minőségi, különleges helyi értékkel, ezért célszerű lenne ezeknek az értékeknek a közös gondozása, hogy a térséget egy igazi egységként mutathassuk be. Ennek a javaslatnak a mentén Alsószölnök, Apátistvánfalva, Felsőszölnök, Kétvölgy, Orfalu és Szakonyfalu település közösen hozza létre a rábavidéki értéktárat. Ennek a koordinációjáért, működtetéséért és a honlap kialakításáért a Muraba ETT lesz a felelős.

Az éves programok rangsorában előkelő helyet foglal el egy turisztikai marketingkampány, amely a Muravidék és a Rábavidék területére egyaránt kiterjed. Része lesz a munkának a turisztikai vonzerők felkutatása és az azok népszerűsítését segítő félperces kisfi lmek elkészítése. Az aktív turizmus mindkét országban népszerű. Ennek segítésére Lendván és Szentgotthárdon is felállítanak egy-egy önkiszolgáló kerékpáros szervizpontot.

Papp Bálint hozzátette: a Muraba ETT tevékenységéhez hozzátartozik az is, hogy pályázatírással segítsék a kistelepülések forráshoz jutását. Az elmúlt évben húsz pályázat létrejötténél bábáskodtak – közülük több az idei évben fog megvalósulni.

Kiemelt képünkön: Szeptemberben tartották meg Szentgotthárdon a Motivage programot előkészítő idősügyi konferenciát

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!