támadják Nemény Andrást

2021.02.15. 20:31

Bomlik a baloldali egység Szombathelyen?

Értesüléseink szerint Czeglédy Csaba éles hangú levélben közölte, szerinte a polgármester visszaél helyzetével.

Tömböly Ágnes

Úgy tűnik, a nehéz költségvetési helyzetben a szombathelyi városvezetést támogatók száma a közgyűlésben (is) csökken. Pedig az Éljen Szombathely Egyesület 2019 őszén nem indított képviselőjelöltet Czeglédy Csaba körzetében, hogy az adóbűnöző politikus mandátumát ezzel ne veszélyeztesse. S persze azért sem, hogy szükség esetén a szivárványkoalíció számíthasson szavazatára a közgyűlésben. Ezért is meglepőek azok a hírek, amik szerint Czeglédy élesen bírálta korábbi párttársai, Nemény András és az Éljen Szombathely Egyesület városvezetői gyakorlatát – tudtuk meg városházi forrásból. Ismert, a rendkívüli jogrendben a polgármester a közgyűlés helyett saját hatáskörben hoz határozatokat. Míg a megyében több példát találunk arra, hogy a polgármester személyes egyeztetéseket tart a képviselőkkel, Szombathelyen ez nem így alakult.

Szombathelyen a polgármesteri előterjesztéseket a közgyűlési tagok előzetesen megkapják, azokra írásban válaszolhatnak, majd egy-két nap után a polgármesteri határozat kikerül a város honlapjára. Legalábbis januárig ez volt a gyakorlat. Akkor például az önkormányzat 2020. évi költségvetési rendeletének újabb módosítása, a szombathelyi médiaközpont és a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetőinek leváltása is szerepelt a határozatok között.

A szocialista polgármester (balról) városvezetői gyarkorlatát Czeglédy is bírálta
Fotó: VN-archívr

Városházi forrásunk szerint emiatt támadt a szocialista polgármesterre Czeglédy Csaba, aki szerint a kialakult szombathelyi gyakorlatért nemcsak Nemény András a felelős, hanem a városvezető számára közgyűlési többséget biztosító Éljen Szombathely Egyesület frakciója is, hiszen a frakciót vezető Tóth Kálmán ugyancsak tehetne azért, hogy akár online formában vita alakulhasson ki egy-egy előterjesztés kapcsán a képviselők között.

Az ombudsman szerint is lehetne egyeztetni

Decemberben született egyébként egy ombudsmani állásfoglalás, ami a többi között azt is tartalmazta, hogy a „polgármesterek lehetőség szerint a különleges felhatalmazás birtokában is konzultáljanak a képviselő-testület tagjaival: telefonon beszélhetnek, internetes eszközökkel egyszerre többen is tudnak megbeszélést tartani”.

Azt, hogy a szombathelyi polgármester elé az ombudsmani állásfoglalás vagy Czeglédy Csaba kritikus hangú levele került-e, vagy más okok miatt, azt nem tudjuk, de tény: online egyeztetést hívott össze Nemény András az önkormányzat 2021. évi, fűnyíró elvet alkalmazó költségvetési tervezete kapcsán a képviselők között.

Belső torzsalkodás vagy végső szakítás?

S ha már költségvetés: az önkormányzat pénzügyi helyzete kapcsán baloldalról Koczka Tibor is kritizálta a városvezetést. A Pro Savariát képviselő politikus a városi televízióban arról beszélt, hogy szerinte válságkezelési programra és valódi racionalizálásra lenne szükség az önkormányzatnál és az önkormányzati cégeknél.

Emlékezetes, hogy a tavaly októberi közgyűlés elején a képviselő azzal a javaslattal állt elő: ha nem tárgyalnak egy kilábalási programról, akkor vegyék le az összes napirendet az ülésről. Erre akkor Nemény úgy reagált: – Mi azért jöttünk ide, hogy dolgozzunk, bár tudom, hogy ez önnek furcsa.

Koczka Tibor szerepe azért is fontos a szombathelyi szivárványkoalíciónak, mert köztudott, hogy 2019 elejétől az Éljen Szombathely frakció számára a közgyűlési többséget a Pro Savaria Egyesület képviselője biztosította. Azt pedig, hogy a két „civil” szervezet politikai közösségvállalása két év elteltével véget ért és Koczkáék új szövetséges után néztek, vagy csak egy belső torzsalkodásnak lehetünk szemtanúi, az idő úgyis eldönti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában