fotókiállítás

2021.02.26. 11:30

Fotópályázat: nektek – Március 15-éig két kategóriában várják a képeket

Idén is várják a fiatalok fotóit: immár ötvennegyedik alkalommal rendezik meg az országos középiskolai fotókiállítást.

Tóth Dóra

Fotó: VN/OKFP

A beérkezett pályamunkákból a Baranya Megyei Szakképzési Centrum Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolája rendez bemutatót. A képeket március 15-éig küldhetik be a rendszeres középfokú oktatásban részesülő nappali tagozatos tanulók – személyenként legfeljebb nyolc fotót.

A tanulók két kategóriában indulhatnak, az egyikben – a hagyományokhoz híven – nincs megkötés. A másik téma idén az op-art.

A beküldött fotókat országosan elismert fotóművészekből és szakemberekből álló zsűri értékeli. A fotográfusoktatásban részesülő diákok a profi, a többi résztvevő pedig az amatőr osztályba kerül.

A pályázat elektronikus formában zajlik, az online eredményhirdetés március 25-én lesz, a kiállítást március 31-én nyitják meg.

Kiemelt képünkön: Az idén két kategóriában nevezhetnek a diákok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában