A Szombahelyi Televízió gyásznapja

2021.02.26. 08:34

Kirúgások és fizetéscsökkentés a szombathelyi médiaközpontban

A Szombathelyi Televízió gyásznapja – valószínűleg sokáig így beszélnek majd a szombathelyi médiában február 25-éről. Tegnap ugyanis több, a szakmában elismert szakembert rúgtak ki az önkormányzati cégből.

Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

Fotó: Cseh Gábor

Értesüléseink szerint az önkormányzati cég nyolc munkatársától válik meg az Agora Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója. Horváth Zoltán február 1-je óta látja el a médiaközpont irányítását. Szerkesztőket és műszaki dolgozókat egyaránt érint a nagy létszámú, de csoportosnak nem számító leépítés. Köztük olyanokat, akik a kezdetek óta a városi televízióban dolgoztak, így több mint 25 éves munkaviszonyokat is megszüntetnek a döntéssel.

Korábbi értesüléseink szerint a médiaközpontban huszonnyolcan dolgoznak, további tíz embert pedig vállalkozóként foglalkoztat a cég. A városi televízió és az önkormányzati újság működtetésére, megjelentetésére tavaly több mint 175 millió forintot fordítottak. Igaz, ebben az összegben bent volt az is, hogy az Ungár Péter országgyűlési képviselőhöz köthető online portál főszerkesztője szakmai tanácsokat adott havi 500 ezer forintért.

Úgy tudjuk, az elbocsátások ezzel még nem érnek véget, így van, akitől áprilisban válnak majd meg. Azok sem járnak jobban, akik maradnak, hiszen mindenképpen több munkával, és információink szerint kevesebb fizetéssel számolhatnak. Az önkormányzat ez évi költségvetését tegnap hagyta jóvá dr. Nemény András polgármester. Abból kiolvasható, hogy 2021-ben a tavalyihoz képest mintegy 76 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodnia a társaságnak. Az sem titok már, hogy a baloldali városvezetés tervei szerint összevonják a médiaközpontot az Agora Szombathelyi Kulturális Központtal.

Ismert, éppen két évvel ezelőtt szerezte meg a baloldali frakció a többséget a szombathelyi közgyűlésben, miután a Pro Savaria képviselője „átigazolt”. Első felelős döntésük pedig a médiaközpont ügyvezetőjének leváltása volt. A közgyűlési vitában Nemény András akkori frakcióvezető azt mondta: „(…) tényleg egy pártatlan, hosszú távon is működő lapot és médiacentrumot szeretnének. Ezt is fogják megvalósítani, ha rajtuk múlik.”

Az eltelt 24 hónap alapján elmondható: február 1-jével a negyedik ügyvezető kezdett a társaságnál. A két évvel ezelőtt megválasztott cégvezetővel szemben Nemény András már polgármesterként tett büntetőfeljelentést.

Az ügyben kerestük Horváth Zoltán igazgatót, aki az alábbi közleményt küldte:

„2021.02.25-én a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft-nél megtörtént az a pénzügyi racionalizálási döntés, amely az idei évi és a hosszútávú

működés alapfeltétele volt. A döntés a szükséges mértékig járt személyi következményekkel. Továbbiakban is az az elsődleges célunk, hogy közszolgálati feladatainkat ellássuk, az önkormányzati televízió működtetése és az városi hetilap megjelenése biztosítva legyen.”

Az elbocsátás tényét megerősítette Horváth Gábor önkormányzati képviselő is, aki egyébként a társaság felügyelőbizottságának tagja. Azt írta közösségi oldalán: „Két éve kezdődött a médiaközpont hanyatlása. Nemény András polgármester kiválasztott igazgatói bizonyították alkalmatlanságukat.

A tegnapi napon közel a dolgozói lètszám felét elbocsátották (lemészárolták). ”Senkit nem küldünk el a pándèmia alatt„ – mondta Nemény András polgármester még tavaly. Nagyon sajnálom a történteket és együtt érzek az elküldött dolgozókkal. Remélem, mindenki talál egy nyitott ajtót és nyugodtabb hètköznapok következnek a két év szorongás és frusztráció után.”

Ezek is érdekelhetik